Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1942

VII. A Ciszterci Diákszövetség. A Szövetség működése. Öregdiák visszanéz

74 Szentmise után az öreg diákok a temetőbe vonultak és buzgó imák kíséretében felvirágozták ott pihenő tanáraik sírját. A déli órákban megjelentek Kühn Szaniszló tanügyi főtanácsos, gimnáziumi igazgató előtt, kit az egybegyűltek nevében dr. Mosonyi Dénes nagyprépost a következő beszéddel üdvözölt: A klasszikus latin író szerint: „In littore canitur celeusma — a viatoribus." A révparton száll a hála-ének a vándor ajkáról. Mi ugyan még nem értük el a végső révpartot, mert még úton vagyunk az örök cél felé, ámde épen ezért megadatott nekünk, hogy 50 hosszú év lepergése után örvendező szívvel visszajöjjünk ide, az alma mater-be, melyből egykor — ugyancsak így június derekán — 28-án elindultunk a világ s az élet ködös tengerére. — Visszatértünk — elsősorban az Isten házába, hogy hálát rebegjünk az ég Urának, aki minket 50 évnek fárasztó munkája, vihara és válságai között kegyesen megőrzött s megérnünk engedte, hogy a derűs gyermek- és diákkor kedves szentélyében újból leboruljunk szent nevét dicsérni — minket elárasztó csodás jóságáért. Onnan kisiettünk a nagy temetőbe azoknak sírjához, akik minket e nagymultú, sőt bátran mondhatjuk dicsőséges középiskolában Isten félelmére, komoly tudományra, hazaszeretetre s állandó munkára oktattak s neveltek — mindenüket feláldozva értünk, az akkori magyar ifjúságért. És most idejöttünk Méltóságod elé, a mi egykoron volt drága igazgatónk, atyai jótevőnk és kedves tanárunk jogutóda elé, hogy 50 év kohójában kiforrt és megérett hálaérzetünket itt is kifejezzük. S itt meg kell mondanunk, hogy mi ezen a mai ünnepen, a mi ünnepünkön mit köszönünk Szent Bernát rendjének s az ő fiainak. — Köszönjük a tudást, amelyre oktattak. Köszönjük a szeretetet, amelyet részükről mindig tapasztaltunk. Köszönjük az atyai jóságot, amellyel bennünket mindenkor öveztek. Ámde ezeken túl s legföként köszönjük életük példáját, melyet nekünk adtak, s mellyel minket minden szónál, írásnál és könyvnél hatásosabb s maradandóbb módon magukhoz vonzottak. — S mikor ezt említjük, feltámad lelkünkben Inczédy Dénesnek, Békefi Remignek, Zalai Mihálynak és Gyikos Péternek, s többi kedves tanárunknak alakja és példája, s' mi úgy érezzük, hogy mi nekik soha el nem muló szeretettel s hálával tartozunk, tudást közvetítő meleg szavaikért, szeretettől lángoló lelkükért s első sorban életpéldájukért, mellyel mindnyájunkat komoly férfiakká, munkás emberekké, minden áldozatra kész hazafiakká s Istenfélő, józan polgárokká igyekeztek gyúrni és nevelni. — Mert valóban Szent Bernát szelleme élt, izzott és fényeskedett bennük, mely a komoly tudást alázatos Istenfélelemmel, a lángoló hazaszeretetet emberszeretettel, a földi értékek igaz becsülését az örök értékek megfelelő rangsorolásával tudta és akarta nemcsak önmagában érvényesíteni, hanem a mi ifjú szívünkben is kialakítani. — Ennek révén időtálló értékeket nyertünk az ő munkájukból s az ő ideális életpéldájukból egész életünkre. S minél messzebb jutunk időben és térben elindulásunktól, s minél közelebbről int felénk a révpart, amelyre törekszünk, annál világosabb előttünk és minden józan gondolkodó előtt ez az értékelés.