Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1942

VI. Iskolánk élete az 1942/43. iskolai évben - Az iskola célkitűzése. Értekezletek - 3. rész. Az iskola nevelő-oktató munkája

49 Hazafias nevelés. A háború kohójában forr, izzik az egész világ. De az a tűz, melyet a nagy erőfeszítések, hősi hagyományok élesztettek fel, a gyűlölet pusztító lángjává változott. A történelem legválságosabb napjaiban szemünk és szívünk hazánk és nemzetünk sorsát figyeli. Mintha a népek harcában félre volnánk állítva, kitagadva ennek a küzdelemnek igazi áldozataiból és dicsőségéből. Történelmi hivatásunk tudatában feszült lélekkel várjuk a nagy magyar szerep kezdetét jelentő végszót, de ugyanekkor elcsüggedt sejtéssel kutatjuk a Gondviselés rendelését: kiválasztottságunk vagy elítéltetésünk jele-e különös helyzetünk. Ha van válság a népek életében, a miénk az. A legszörnyűbb krízis: láz, fájdalom, félelem nélkül, látszólag életerőnk teljességében a vég kétségtelen lehetőségével számolni. A várakozás gyilkos unalma jobban sorvaszt és fáraszt a halálos küzdelemnél. Csak a hit tudja ébren tartani bennünk az élet reményét, a megmaradás akaratát. Hiszünk az egyén és a népek sorsát kormányzó isteni Gondviselésben. Hisszük, hogy az örök célok megvalósításában a kis népeknek is van jelentőségük. Történelmünk tanulságaiból megszilárdult bennünk a meggyőződés, hogy nemzetünk súlyos,, de fenséges hivatást teljesített az európai népek életében, s rajtunk áll, hogy ezt a hivatást az új Európában is betöltsük. Ezt a hitet tápláljuk tanítványainkban, és így meg tudjuk értetni velük, hogy a magyar hivatás parancsa most: az egyetemes pusztulás közepette is dolgozni a jövőért, vállalni a kis áldozatok, a jelentéktelenség fárasztó próbáját, átérezni minden magyar sorsának közösségét. A háborús feladatok közül elsősorban a legnemesebb munkakörben, a hadigondozás terén szolgáltuk a haza ügyét. A háború veszedelmeit és pusztítását még kevesen érzik közülünk, de a kevesek aggodalma, fájdalma mindnyájunké. Hősi halottaink emléke egyesít bennünket a gyászban. Példájuk követésre, őrhelyeik bátor betöltésre buzdít. A harctéren küzdő, vagy a haza szolgálata miatt családjuktól elszakított katonák gyermekeit szeretettel vesszük körül, s minden módon éreztetjük velük szemben a haza háláját. Különös gondot fordítunk nevelésükre, hogy a gondviselő és kenyérkereső apai kéz hiányát meg ne érezzék fejlődésükben. Honvédeink szeretetére, áldozataik megbecsülésére neveljük ifjainkat, mikor a nehéz viszonyok ellenére is szeretetcsomagok küldésére, a sebesült katonák látogatására buzdítjuk őket. Nem keressük a nagy eredményeket, s az úgynevezett hazafias megmozdulások helyett a mindennapi iskolai élet minden mozzanatát honvédő munkává igyekszünk avatni. Ügy érezzük, hogy a céltudatos tettek önmagukban is elég erősek arra, hogy tanulóinkban a nagy idők áldozataira, a haza különleges szolgálatára való készséget kifejlesszék. Ünnepeink. A háborús gondoktól elfáradt lélek számára felüdülést, felfrissülést jelentenek ünnepeink. Nagyjaink emlékének, nemzeti és vallásos eszményeinknek igyekszünk minél nagyobb külső fénnyel is áldozni. Ezért minden jelentősebb alkalommal megnyitjuk intézetünk kapuit a szülő- és érdeklődő közönség előtt is. így lesznek ünnepnapjaink az iskola és a társadalom együttműködésének eszközei. Az ifjú idealizmusnak ilyen megnyilvánulásai sohasem maradnak hatás nélkül vendégeink számára sem, mert éppen azt az önzetlen, fiatalos lelkesedést találják meg nálunk, amelyet a hivatásos művészet nem tud mindig nyújtani. 2