Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

XI. Ifjúsági egyesületek

85 eredménye 3 q papír volt. Résztveszünk ezenkívül az országos olajos­. magvak ültetési mozgalmában. A várostól átengedett kb. 1 katasztrális holdnyi területen napraforgót termesztünk. Terjesztjük az ifjúság körében a „Diákkaptár" c. folyóiratot is, mely az egyesület híreit és több, az ifjúságot érdeklő cikket tartalmaz. Vezető tanár: dr. Molnár Rajmund; ifjúsági vezető: Rácz István, VIII. o. t. Aéro-kör, A mult iskolai évben alakult meg iskolánkban az önképző­kör egy szakosztályaként az Aéro-kör. Ennek a körnek a munkájában csak önképzőköri tagok vettek részt, gyűléseik tisztán elméleti síkon mozogtak. A jelen tanévben húsvét után újjáalakítottuk Aéro-körünket. Kormányzóhelyettes urunk szózata és jelmondata áll előttünk: „Lovasnép voltunk, repülőnemzet leszünk." Ha valaki nem is akarja a repülést élet­hivatásává tenni, a jelszó arra kötelez, hogy megismerjük azokat a fel­tételeket, melyeknek ismerete szükséges minden repülő-magyar számára. Célunk kettős. Közös gyűléseken elméleti kérdések előadása és megtár­gyalása, műhelygyakorlatokon pedig repülőgép-modellek készítése. E ket­tős célnak megfelelően hetenkint egyszer közös gyűlésre jöttünk össze, melyen a repülés fizikájáról és vitorlázógép-modellek építésének módoza­tairól tartottunk előadásokat és folytattunk megbeszéléseket. Az elméleti tárgyú ismertetéseket gyakorlati munka követte. Minden tag készített repülőgép-modellt. Erre a célra az igazgatóságtól kaptunk szép helyiséget, hol a tagok két csoportba osztva dolgoztak modelljeiken, felváltva min­dennap más csoport végezhette munkáját műhelyünkben. A modellépítés fogásait Kormos Ferenc pécsi hangármester útmutatásai alapján sajátítot­tuk el. Év végére 10 „Kakuk"-modell, 5 „Kukac"-vitorlázó s több más, részben egyéni tervezésű gép készült el. Ezekkel a gépekkel a nyár folyamán házi modellversenyt is rendezünk. Tagok elsősorban III—VI. osztályú tanulók lehetnek, kivételesen I—II. osztálybeliek is. A kör 24 tagot számlál. Ifjúsági elnök: Litvai Elemér VI. oszt. tanuló. Tanárelnök: Felegyi Román. Fotókör. A több mint 70 tagból álló kör a vezető tanár esztétikai és technikai útbaigazításait követve az idei évben igen lelkes és szép ered­ményeket felmutató munkát fejtett ki. A kör a vezető tanár katonai szol­gálata miatt csak az I. félévben működött. Vezető tanár: Bezzegh Zoltán. Gyorsírókör. Vezető tanár: Bezzegh Zoltán. A gyorsíróköri munka az átlag hetenként egyszer megtartott gyakorló órán folyik le. A sebesség­fokozást célzó gyakorlati órákat szép számmal látogatták a kezdő IV. osz­tályos és a külön csoportot alkotó, magasabb készséggel rendelkező felsős tanulók. A kör a vezető tanár katonai szolgálata miatt a II. félévben április havától kezdve nem működik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom