Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

VII. Adatok az 1941/42. iskolai év történetéhez

53 Az V. osztály szept. 29-én dr. Oppermann Balduin osztályfőnök és Horvát Adolf szaktanár vezetésével a pécsi Mecsek flóráját tanulmányozta a Tubes—Misina útvonalon. Május 18-án az osztály tanulói osztályfőnökük vezetésével testedző kiránduláson vettek részt. A kirándulás útvonala: Lapisi-vadászház—Büdöskút—Remeterét. D. u. 2 órakor tértek vissza. Útközben növényeket gyűjtöttek. A pihenőhelyeken hadijátékokkal szórakoztak, A VI. osztály kirándulása a Mecsekre 1942. május 18-án. Az idén mintha a Mindenható is verni akarta volna a bűnös emberiséget: olyan hosszú, kegyetlenül hideg telet küldött Európára, amilyenre a legöregebb emberek sem emlékeznek. De nemcsak a tél volt kegyetlen hozzánk, hanem a tavasz is. Március 31-én ismét vastag hótakaró borította városunkat, s míg más esztendőben már ilyenkor ibolyát kerestünk a Mecsek tisztásain, és ragyogó arccal üdvözöltük a tavasz kedves hírnökeit, á levegőben cikázó fecskéket, az idén pírosra csípett arccal síztünk a hegy meredek északi lejtőin. A hideg időjárás, a gyakori, kiadós esőzések és a háborús közlekedési nehézségek valósággal ránehezedtek a hosszú téltől és állandó tanulástól elgémberedett lelkünkre, s már azt hittük, hogy az idén a szokásos „érettségi írásbeli-kirándulás" is elmarad. Az idő állandóan hűvös, borongós volt. A nap csak ritkán pislogott ki a szürke fellegóriások mögül. Több ízben valósággal felhőszakadás zúdult a városra, és félelmesen hömpölygött végig a lejtős utcákon az agyagtól sárga ár. Már a kétségbeesés kerülgetett bennünket, és komoran mondogattuk: „Holnap nem lesz kirándulás, hanem iskola!" Ekkor azonban minta csak a görög jósok tehetsége szállta volna meg egyik társunkat, mert az szikrázó szemmel kiáltott fel: „Ne busuljatok, fiúk, ennyi esőre holnap csak jó idő lehet!" Jósunk nem jutott Cassandra sorsára, mi hittünk neki, hisz magunk is jó időre vágytunk. így fáradt könyveink pihenőre tértek. Valóban igaza lett jósunknak, pedig a tanulás könnyelmű elmulasztása hajnali alvásunkat kezdte egy kicsit megzavarni. De milyen csoda! Az ablakredőny résein át az ég aranyos napsugárral átszőtt azúrkék fátyla osont be szobánkba, és végigcirógatta arcunkat. A lelkiismeret nyugaloműző manói hirtelen tovatűntek, és mély hajnali álom nehezedett pilláinkra. Álmodtunk a tavaszról, a virágos, madárdalos Mecsekről, s ugyancsak nagy munkájába került az ébresztő órának, míg visszacsengetett bennünket álomországból az élő valóságba. Csak azzal a jóleső tudattal vigasztaltuk magunkat, hogy ma az álomnák igazi folytatása lesz. A szentmise után Nyolczas Ipoly osztályfőnök vezetésével elindultunk a Mecsekre, és a Bárány-úton fel Lapísra tartottunk. A nap tobzódva ontotta vakító sugarait, mintha csak kárpótolni akart volna bennünket sok mulasztásáért. Az erdő üde lombkoronáján átfolyt az aranyos fényár, és lágyan terült szét a természet bársonyos ölén. A hegyoldal szinte gőzölgött a nap langyos símogatásától, a fű még harmatos volt az előző napi esőtől, s a táncoló, incselkedő sugarak sziporkázva törtek szét a lassan párává foszló harmatcseppeken. A fákon vadgerlék búgtak, a távolban fülemüle csattogott, a tisztásokat és az utak mentét vadvirágok hímezték tarkára, és megtöltötték a levegőt bódító illatukkal.