Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

VII. Adatok az 1941/42. iskolai év történetéhez

51 felé. Hosszú, éveken át tartó és az idegrendszert nem csekély mértékben igénybevevő munka ez, de ebben a nemzeti munkaszolgálatban — Isten segítségével — nem fogunk elfáradni sohasem. Legjobb meggyőződésünk szerint reális ideálokat állítottunk növendékeink szeme elé, melyeket a való életben elérhet és összhangba hozhat lelki törekvéseivel és képes­ségeivel. A tanév folyamán sokszor éreztük, hogy figyelmeztető és fegyel­mező szavunk jó talajra hullott, mely, mint reméljük, az életben is meg­hozza majdan a maga bőséges gyümölcsét. A bizonyítványt kapott 496 rendes tanuló közül 317 jeles (63'91°/oJ, 176 jó (35'48°/oJ, 3 elégséges (0'60°/o) magaviseletű volt. Tanulmányi előmenetel. Az elmúlt iskolai évben sokszor hivatkoz­tunk születése százötven éves fordulója alkalmából a legnagyobb ma­gyarra, Széchenyi Istvánra. Tőle való az a megállapítás is, hogy népünk boldogsága mindenek előtt a kiművelt emberfőtől függ: ,,a tudományos emberfő-mennyisége a nemzet igazi hatalma." A legelső tehát, amire töre­kednünk kell, a nemzet kiművelése. Ezt célozza a középiskolában a jó tanulmányi előmenetel is. Persze ennek rengeteg ellenlábasa is van mind a szülők, mind a tanulóifjúság körében. Igen sokan a maguk képére és hasonlatosságára, a maguk elgondolására szeretnék átformálni és átrefor­málni az iskolákat. Mi volna ennek a következménye? Széchenyi erre is megfelel: „Mivel aki mindenhez tud egy kicsinyt, jól közönségesen semmi­hez sem ért." A sok kritika helyett tehát inkább hajtsunk nagy nemzet­nevelőnk szavára: „Kiki a maga hivatásában tegye magát tökéletessé, így mindenkinek tehetségében áll nemzetének erkölcsi súlyát és erejét nagyobbítani." A diáknak a jó tanulmányi előmenetel is ilyen elsőrangú hivatása, tehát ezt segítse elő elsősorban mind az iskola, mind a szülői ház. Tanulmányi eredményünk az idén is igen megnyugtató. Áttekintő képét a következő adatok mutatják: a bizonyítványt kapott 519 tanuló közül kitűnőrendű 45 (8'67%>), jelesrendű 47 (9 05%), jórendű 190 (36"60°/o), elégségesrendű 198 (38'17°/o), egy tárgyból elégtelen 29 (5'59°/o), két tárgy­ból elégtelen 8 (l'54°/o), több tárgyból elégtelen 2 (0'38°/o), összesen bukott 39 (7'52%). Érintkezés a szülőkkel. Az iskolának célja elérésére szüksége van a szülői ház segítségére. Az ifjú lelkére lankasztólag ható erőket: a nem épü­letes olvasmányokat, kirakatokat, plakátok képeit, mozit, színházat stb. csak úgy lehet kiegyensúlyozni, ha a szülői ház és az iskola karöltve dolgoznak. Ha az ifjú a szülők cselekedeteiben és beszédében ugyanazokat az ideálokat látja és hallja, amikre az iskola tanítja. Ezért fontosok a fogadóórák mind a szülő, mind a tanár szempontjából. Itt ismeri meg a szülő az iskola szellemét, elgondolásait, célkitűzéseit; ekkor ismeri meg a tanár és találja meg a kulcsát az ifjú lelkében nem egyszer érthetetlen jelenségeknek. Ez a kétoldali megvilágítás teszi lehetővé szülőnek, tanár­nak egyaránt, hogy a gyermek és ifjú lelkülete, fejlődő, alakuló egyénisége és jelleme emberileg nyitott könyv legyen mindkettő előtt. Mindig fontos volt ez, de kétszeresen fontos ma, amikor az ifjúság, a „jövő" áll az érdek­lődés középpontjában. Az ifjúság az Istené, a szülőké és a hazáé. De hányan nyújtják ki feléje kezüket, hogy jogos tulajdonosaiktól elrabolják! Ez a mai iskola nagy problémája. Ezért várja szíves-örömest a szü­2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom