Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez

73 és teljesítsük kötelességeinket: ez az ő parancsuk. Vitéz Arató Miklós beszéde után megkoszorúzta az emlékművet, majd a Szózatot és a Libera gyászdalt énekelte az intézet énekkara. November 10-én zsúfolásig telt ház mellett, fényes pompával ünne­pelte önképzőkörünk Szent Imre emlékét. A zenekari megnyitó után Vörös Árpád VIII. o. t., a Kör zsengetárosa, szavalta Bán Aladár: Szent Imréhez című versét, majd dr. Gábriel Pál, püspöki tanítóképző intézeti igazgató, mondott magas szárnyalású ünnepi beszédet. Szebényi Imre I. o. t. bájos Prológusa után a Kör színi gárdája nagy felkészültséggel adta elő Tordai Ányos: Imre királyfi c. ifjúsági színjátékának két fel­vonását. Szerepeltek: Szolnoki János, Bobány László, Szelenczy Mihály, Horváth István, Vártay Alajos, Reiner József, Gombkötő Sándor, Turi Vendel, Wott (Várbíró) Béla, Lutonszky Zoltán, Gombos Károly, Marossy Béla, Szabó Zsolt, Nagy Emil, Prenek József VIII., Szakái Imre, Jilly Pongrác, Szendrödy Rezső, Wellowszky Szaniszló, Jobst Kázmér, Kozma József VII., Szabó Emil, Pelsőczi Árpád VI. osztályú tanulók és még sok apród. Az előadást Jankovics (Jutás) Titusz, a Kör elnöke, tanította be és rendezte. December 6-án hazafias lelkülettel emlékeztünk meg Kormányzó Urunk ö Főméltóságának nevenapjáról. December 12-én, a limanovai hősök emléknapján igazgatói köröz­vényben idéztük fel vitéz katonáink emlékét. December 21-én rendezte Mária Kongregációnk szokásos, meghitt karácsonyi ünnepségünket. Zenei megnyitó után Kozma József VII. o. t. szavalta Sik Sándor: Nagykarácsony éjszakáján c. versét. Zeneszám után Szemmelveisz László II. o. t. Prológusa következett, majd ifjabb színész­gárdánk Szentiványi: És jöve napkeletről három bölcs c. 3 felvonásos színművét adta elő. Szerepeltek: Wott (Várbíró) Béla, Szolnoki János, Horváth István, Marton János VIII., Rozs László, Szendrődi Rezső VII., Pelsőci Árpád, Kiss László, Köcsky Sándor, Papp Zoltán, Gyulai Miklós, Erényi Antal, Deák István, Helf László, Benkő László, Pálfalvi Lajos, Müller László, Szabó Emil, Szentpéterúri László VI., Hargittay Emil, Ott Miklós, Turi Árpád V. és Csongor György IV. o. tanulók. A darabot Szalai János VIII. o. t., a Mária Kongregáció prefektusa tanította be és rendezte. A zenebetéteket Bruckner Károly VI. o. t. szerezte és vezé­nyelte. A darab után az intézeti igazgató szólt az ifjakhoz néhány szót, majd kiosztotta a szeretetcsomagokat. Az ünnepséget karácsonyi énekek zárták be. Febr. 14-én az intézet ifjúsága részére, 15-én és 16-án pedig zsúfolásig telt ház előtt a nagyközönségnek rendeztük meg fényes műsorú farsangi délutánunkat. A műsort javarészt magunk-készítette darabok, egyfelvoná­sosok, énekegyüttesek, táncszámok alkották. Gombkötő—Szabó: Farsangi nyitányában szerepeltek: Gombkötő Sándor, vitéz Arató Miklós, Klein Imre, Nagy Emil, Nick Endre, Prenek József, Schmidt János, Vártay Alajos VIII., és Bédi Gábor, Meszlényi Görgy VII. o. tanulók. Moliére— Czoboly: Botcsinálta doktorában: Deák István, Jobst Pál, Csik Pál, Benkő László, Köcsky Sándor, Papp Zoltán, Pelsőczi Árpád, Dobray Attila VI., és Csongor György IV. o. tanulók szerepeltek. Kerényi jazz-hatos tagjai: Nagy Miklós, id. Török József VIII., Marth István VII., Mester József,

Next

/
Oldalképek
Tartalom