Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez

85 Gyönyörű májusi napon — 15-én — vágtunk neki második nagy kirándulásunknak. Ragyogó napsütésben, zöld fák alatt, tarka-barka virágok közt, harmatos füvön vitt utunk a Kisréten, Kantaváron keresztül végig az l-es úton egész Kőlyukig. Az erdő szent csendjét csak a madárzengés s a bennünket kísérő patak csobogása törte meg. Mint karaván az őserdő mélyén, úgy „kígyózott' hosszú sorunk, némán bámulva a bokrok közt bujkáló csalfa napsugarat s eltelve a májusi erdő szépségével. Kőlyuktól egy darabig az országúton nyeltük a port, majd ismét erdei ösvényre térve hamarosan megpillantottuk Sikondafürdőt. Csakhamar lubickolás, vízcsobogás, harsány kacaj s vidám hangok töltik be a levegőt: az osztály egy része fürdött. A többiek ezalatt szétszóródnak. Ki növényt és bogarat gyűjt, ki lepihen az árnyas fák alatt, egy-két ember pedig a „bőrt rúgta". A fürdés után megebédeltünk, beszélgettünk, vidáman szórakoztunk, míg Módly Dezső osztályfőnök úr ki nem adta a parancsot: „Irány hazafelé." Az út kedves meglepetést hozott: a mánfai árpádkori templom újraépített alakja bontakozott ki a tölgyesekből. Kár, hogy az idő rövidsége miatt csak pár percet szentelhettünk ennek az értékes műemléknek, így is felejthetetlen élmény marad számunkra. Az erdőben ismét az a boldog érzés fogott el bennünket, mint Sikonda felé. Zúgó vízesés, keskeny ösvény, jó illatú fenyők, lombos bükkök voltak kísérőink, mígcsak meg nem pillantottuk a pálosok jól ismert templomát. Másnap — fáradságunk ellenére is — újból útnak eredtünk osztályfőnökünkkel. Most Pécsbányatelep felé irányítottuk lépteinket. A bokrok közt kanyargó út s egy völgykatlanban lévő, elhagyatott, régi tárna tették érdekessé kirándulásunkat. A Lámpás-völgyi salak-dombok sokat beszéltek nekünk az embernek a föld kincseiért folytatott verejtékes küzdelméről. Mi tehát megemlékezve a bányászember ezer veszedelméről magunk sem akartunk gyengéknek mutatkozni és így a tűző nap hevében hegynek fel, völgynek le kétszeri ereszkedéssel és háromszoros kapaszkodással végre elértük a pécsbányatelepi gesztenyést. Ott megcsodáltuk a vihartól megtépett fa-óriásokat, jó nap- és levegő-fürdőt vettünk, széttekintettünk a bányászok munkatelepén és a rendes forgalmú műúton tértünk haza, miközben újra tájékozódtunk a nyugati Mecsek különböző vonulatain és mégegyszer lelkünkbe véstük Mecsekünk minden szépségét. VIII. osztály. Szeptember 26-án reggel hangos volt az állomás, 70 vidám fiú szállt vonatra, hogy kiránduljon Szigetvárra. A vonat lassan döcögött, de énekszóval ütötték el az időt. így észre sem vették, hogy már is megérkeztek. Zárt sorokban meneteltek katonanótákkal a hősi emlékműhöz. Zrínyi oroszlán-szobránál a Himnusz hangjai nyitották meg az ünnepséget. Czoboly István, az irodalmi szakosztály vezetője beszédében rámutatott arra, hogy Zrínyi és a többi hős példája megtanít bennünket a meg nem alkuvó kötelességteljesítésre Istennel, hazánkkal, embertársainkkal szemben. „Hálát adunk Nektek, dicső szigetvári hősök és vértanuk, — fejezte be beszédét Czoboly — merij megmutattátok nekünk az utat, melyet járva, várományosai, előkészítői, munkásai lehetünk egy boldogabb, szebb ezer évnek. Hálát adunk, és hálánk jeléül elhelyezzük e csokrot emléketeknél, bizonyságául annak, hogy a pécsi ciszterci diákok tisztelnek titeket, követik példátokat." Czoboly István