Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez

69 ,,A leventekötelezettség honvédelmi kötelezettség. A leventeképzésnek — amely a magyar ifjúság nevelésének is egyik eszköze — célja az, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben előkészítse. A leventeképzés — bár elsősorban katonai előképzést szolgál — szerves kiegészítő része az egységes és egyetemes magyar nemzetneve­lésnek. Feladatát a nevelésnek minden egyéb tényezőjével: a vallás­oktatással, az iskolával, a helyesen irányított hazafias és vallásosan élő családdal együttesen és párhuzamosan teljesíti. A leventeifjúság nevelése egyaránt szolgálja a hazafias, állampolgári és társadalmi kötelességek tel­jesítésére való előkészítést, a vallási, nemzeti erények megszilárdítását, a művelődési törekvés kifejlesztését, a fegyelmezett és egészséges életre való szoktatást és nevelést. Célját az iskolánkívüli ifjúság körében a nevelés anyagának élményszerű közlésével, az iskolai ifjúság körében pedig az ismeretek tudatosítása útján éri el." Az új rendelkezés szerint ott, ahol a helyi viszonyokra tekintettel célszerűnek mutatkozik, a honvédelmi miniszter a vallás- és közoktatás­ügyi miniszterrel és az esetleg érdekelt más miniszterrel egyetértve a közép- és középfokú iskolák, valamint szakiskolák leventeköteles nyil­vános tanulói számára az iskola keretében önálló leventecsapat felállí­tását engedélyezheti. E tanév folyamán iskolánk tanulóifjúsága is külön csapatot alkotva vett részt a heti kiképzésben, amelyeket — szintén az új elgondolás szerint — majdnem kizárólag közép- és középfokú iskolák tanárai vezettek. A két korcsoport parancsnoki teendőit Bobány Antal és Bezzegh Zoltán, az intézet tanárai látták el, a beosztott szakaszparancs­nokok pedig a következők voltak: Barotányi Ferenc, Békéss János, dr. Kismartoni Károly, Körmendy Árpád, Simon György, Szűcs Mihály. Egészségvédelem. Az 1940—1941. tanévben rendszeresen folytattuk a tanulók orvosi vizsgálatát. Az orvosi vizsgálaton a tanulók megjelenése osztályonkint köte­lező volt. Az egészségtantanár-iskolaorvos időközbeni katonai szolgálata miatt csak az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik osztály­beliek kerültek tervszerű orvosi vizsgálatra. Nagy számban keresték fel az orvosi rendelést más osztálybeli tanulók is. Az iskolaorvosi működés elsősorban a megelőzést, a praeventiot szol­gálta, vagyis a minden szervre kiterjedő vizsgálat a tanulók rejtett szervi elváltozását kutatta, ezekről a szülőket írásban értesítette. A szülők min­den alkalommal hálásan fogadták az orvosi tanácsokat s csak szórványos azon esetek száma, amelyekben nagyrészt gazdasági okok miatt az orvosi intelem eredménytelen maradt. Az egészségügyi feljegyzés a lefolyt betegségek adatain kívül a szülők, a testvérek egészségi állapotaira is kitér, tartalmazza a tanulók tápláltsági fokát, csont-, izom-, izületi rendszerét, a mandulák, a fogak, a tüdő, a szív, hasiszervek és idegrendszer, látó- és hallószervek álla­potát. Minden esetben figyelemmel van a vesék, vérképzőszervek, továbbá a psiche és beszéd esetleges kóros állapotaira. Szükség esetén röntgen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom