Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940
XI. Ifjúsági egyesületek
117 végzik, még azok is lelkükben megmaradtak cserkésznek és a cserkészideálok követőinek, többek, nemesebbek, eszményekért törekvők. Bizonyítja ezt az a meleg és hűséges ragaszkodás, amellyel csapatunk iránt még most is viseltetnek. Hogy mennyire mélyen belenyúlt a cserkészet a magyar ifjúság életébe, annak legszebb biznyítéka az, hogy hazánk igazságának kivívásában legelői a cserkészférfiak járnak és életük feláldozásával is hűségnyilatkozatot tesznek a magyarabb magyar ideál megvalósítása mellett. Míg mi itthon a jubileum hatása alatt még nagyobb erővel küzdünk a cserkészideáloknak egyéni életünkbe való átvitelével, addig a csapatmunkából az élet harcmezejére kilépett cserkésztestvéreink az ország déli részén fegyverrel küzdenek a hazáért. Ennél szebb és lelkesítőbb propaganda nem is lehetne a cserkészet mellett. Hisszük és erősen bízunk abban, hogy amikor majd a csapat jelenlegi tagjai is kilépnek az élet küzdőterére, ők is méltók lesznek elődeikre és hasonló lelkesedéssel és önfeláldozással dolgoznak majd hazánk értékeinek visszaszerzésében és megtartásában. Csapatunk alapításának negyedszázados évfordulóját méltó módon akartuk megünnepelni, ebben azonban, sajnos, megakadályoztak a nehéz idők. így az ünnepélyt az őszre halasztottuk el. Mélységes hálával köszönjük meg a jó Istennek, hogy Évkönyvünk lapjain ismét egy eredményes esztendőről számolhatunk be. Bár a rendkívüli idők miatt nem tudtuk minden tekintetben megvalósítani munkatervünket, mégis előrehaladtunk és így eredményes és jó munkát végeztünk. Az elmúlt iskolai év végén június 20—26-ig a vasasi cserkészparkban örsvezetőképző táborban vett részt 25 cserkészünk. Az egész tábor felszerelését mi adtuk és cserkészeink közül kerültek ki a vezetők és kiképzők is. Június 28-tól július 16-ig Véménd község határában táboroztunk 7l-es létszámmal. Sikerült a nagylétszámú tábort minden nehézség nélkül lebonyolítanunk akkor, amikor igen kevés cserkészcsapat „merészkedett" el táborba. A tábor változatos munkája igen tetszett a fiúknak és szép emlékekkel, testben és lélekben megújulva jöttek haza szüleik körébe. A táborban volt őrsi portyázás, kirándulás, őrsi akadályverseny, nagy cserkészjáték, rajok közti mérkőzés, nyilvános tábortűz több ízben is, bemutató délután, éjjeli gyakorlat, kiképzés, sok játék és móka. A tábor hangulata kitűnő volt, a cserkészek fegyelme és viselkedése példás. Nagy örömünkre szolgált az, hogy a szülők oly szép számban látogatták meg táborunkat két alkalommal is. így legalább nyugodt szívvel hagyták fiaikat a táborban, tudva, hogy semmi baj sem érheti őket. A szülőkön kívül Kuhn Szaniszló igazgató úr, szervezőtestületi elnök, dr. Bartók Egyed, tb. parancsnok, ker. ügyvezető elnök, dr. Hang Dániel, Mayer Móric, dr. Sántha Olivér, dr. Oppermann Balduin és Gergelyi Jákó tanár urak is meglátogatták s látogatásukkal bebizonyították, hogy menynyire szeretik cserkészfiaikat és mennyire szívükön viselik sorsukat. Nem mulaszthatjuk el, hogy e helyen is meg ne köszönjük Véménd község elöljáróságának a táborhely átengedését, valamint Benkő Albert körjegyző és Jáhn Jakab tanító uraknak sok fáradozását és áldozatos munkáját, mert ezáltal vált lehetővé a tábor sikeres lebonyolítása.