Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1938

V. Szent István és Szent Imre

11 gatta, mely keresztény államot másnak, mint királyságnak nem is tudott elgondolni. Az országszervezés legfőbb elemeit azonban külföldi minták szem előtt tartásával kellett meghatároznia. Ám e vonatkozásban éppenséggel nem vált merő utánzóvá, mert egyfelől nem találta követendőnek sem a bizánci császárok merev és szertartásos cezaropapizmusát, — sem az orosz fejedelmek keretnélküli, szétfolyó despotizmusát, — de nem a germánoknak féktelen szabadságot kiélő hűbéres királyságát sem, — másfelől egy pillanatra sem szakított nagy ősének: Árpádnak hatalmi eszményével. Szent Istvánnak nem volt rokonszenves az uralkodó személyét szinte istenítő gondolat, — de oly országformának képe sem, melyben a királyi hatalom az alattvalók kényének volt kiszolgáltatva. A bölcs király szeme előtt a szentágostoni történetszemlélet „igazságos, kegyes és békeszerető királyának (a „rex iustus, pius et pacificus"nak) képe lebegett, midőn sem nem isteníti, sem árnyékhatalom színvonalára nem süllyeszti, hanem csupán „törvényes korlátok közé szorítja a királyi hatalmat" (Balanyi). A törvények alkotásának során — bár tudatában volt annak, hogy azok tartalmiságukban csak nemzetiek lehetnek, mert hisz' kijelenti az Intelmekben: „Kicsoda az a görögök közül, aki görög törvénnyel igazgatná a rómaiakat? avagy kicsoda az a rómaiak közül, aki római törvénnyel igazgatná a görögöket? Senki." (I. k. 8. fej. 4. §), — mindazonáltal sokat átvett a kánonjog inézkedéseiből, s egyes külföldi, különösen a frank jogrendszerből; de amit átvett, azt a magyar néplélekhez hozta közel s a jogfolytonosság vonalába állította be. Erre utal az Intelmek következő helye: „Tudd meg, hogy legnagyobb dísze a királyságnak az előbbeni királyok nyomdokában járni" (I. k. 8. fej. 1. §). Messze vezetne, ha feladatom körét meghaladva, Szent István országszervező munkásságának részleteire térnék ki. Sokat mondhatnék a Szent Koronáról, a kir. udvar s ennek keretében a kir. tanács kiépítéséről, a vármegyék alapjainak lerakásáról, az ispánok hatáskörének megvonásáról, a közigazgatás különböző ágazatainak megszervezéséről, valamint az igazságszolgáltatás pártatlanságának biztosításáról. Oly alkotások ezeknek mindenike, melyek alapját vetették meg annak a sajátos jogfejlődésnek, mely öröklétet biztosít a magyarnak. És ezt az öröklétet az egyház isteni eredetű intézményének bevezetésén, — s az állam bölcs elgondolásból fakadó berendezésének megalapozásán kívül, sőt első sorban azzal biztosította szent királyunk, hogy hazánkat felajánlotta Nagyasszonyunknak, Szűz Máriának. Könyörgő lélekkel kérte, hogy népeit, annak földjét s minden jószágát vegye ótalmába. Fenséges, szép gondolat:, a legdicsőségesebb Édesanya ótalmába ajánlani egy népet. Ezzel a felajánlással ez a rokontalan, egyedülálló, földi barátokra alig támaszkodható magyar nemzet édes anyát, égi segedelmet nyert. Mi késői utódok, kell hogy átértsük s átérezzük ennek a felajánlásnak óriási jelentőségét, — és kell, hogy szentimrei lélekkel ne csak letéteményesei, de öntudatos, küzdő harcosai is legyünk a szentistváni gondolatoknak. 2