Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1938

XVI. A Ciszterci Diákszövetség

148 jövődet örökre biztosította. Téged már nem érdekel a létért való küzködés, nem érdekelnek a jelen és a jövő kicsinyes problémái. Multunk azonban közös volt, együtt éltünk, együtt éreztünk, szorongtunk és örültünk. Azért mikor az édes-bús diákmultról emlékezünk, szállj le újra vissza hozzánk, elegyedj Te is közibénk, nevess, örülj, úgy ahogy mi örülünk most egymásnak! Ismersz még bennünket úgy-e? Mind-mind jóban vagyunk, mint régen, annak ellenére, hogy kicsit bizony megváltoztunk. Egyikünk megnőtt, arca megváltozott másiknak megmaradt a régi diákformája, van akinek jobban megy egy kicsit, van akinek az eddigi tíz év inkább küzdelmet hozott, mint győzelmet, de mindnyájunkon rajt' van még a régi himpor maradványa, a diákos bohémia, az iskolapadok mosolya, amelynek Te is mestere voltál. Átvittük azonban az életbe a Tőled látott komolyságot, munkakészséget is, ami Téged a padok közt eminenssé tett és ami földi életed alapjául szolgált volna, ha a sorsok irányítója Veled máskép nem rendelkezik. Küldd el ma közénk lelked mosolyát, kísérj végig bennünket az új iskolán, érezd együtt velünk a régi falak lehelletét, üdvözöld Te is az Alma Mater tanárait, hősi halottait, légy ott meghitt ebédünkön. Azután, ha a nap végén elválunk egymástól, Tőled is elbúcsúzunk, nem keserűséggel, hanem reménnyel és bizakodással, mert tudjuk, hogy barátságod fölöttünk őrködik és ott leszel a következő találkozónkon is! Ügy legyen, Isten Veled!" „Kedves Diáktársaink! Kevés embernek jut osztályrészül az a fenntartás és feltétel nélküli tisztelet, amit évről évre az ifjú és öregdiákok zarándokcsapatai hoznak elétek. Vitathatatlan, hogy Ti ezt a tiszteletet kiérdemeltétek, mert ifjú életetek áldozatát hoztátok érte. Áldozatotok értékét növeli, hogy önzetlen és ellenérték nélküli áldozatnak szántátok. A mi kis koszorúnk a ti becsületáldozatotoknak csak szimbolikus jutalma. A méltóbb és valóságos jutalom példátok követése lesz. Néhányan tavaly ősszel és az idén tavasszal már ott jártunk azoknak a golyóknak a közelében, amelyek a ti végzeteteket okozták. Mostani országgyarapodásunk azonban még nem követelt tőlünk a Tietekhez hasonló áldozatot, ígérjük azonban, hogy akkor is helyt fogunk állni, ha az ezeréves határok helyreállítása a Ti sorsotokat szabja ki nekünk. Ezt az ígéretet jelképezze koszorúnk!" * A pécsi ősi főgimnázium 1919-ben érettségizett és a háborúban ez évfolyamból hadbavonult öregdiákjai meleg és bensőséges találkozóra jöttek össze vasárnap, 1939. jún. hó 11-én. Szombaton este a belvárosi katolikus kör árnyas fái alatt — ahol az érettségi bankettot tartották annak idején — elevenítették fel diákéveik feledhetetlen emlékeit, boldogan üdvözölve az egymásután érkező, rég nem látott osztálytársakat. Vasárnap reggel a diákszentmísén az öregdiákok ministráltak osztálytársaiknak. A diákmisét Pataki Vidor dr. ciszt. r. tanár osztálytárs mondotta, az elhunyt tanárok és diákok lelkiüdvéért Für ész József hittanár osztálytárs mutatott be szentmiseáldozatot. Ezután az öregdiákok a temetőbe vonultak, ahol az elhunyt tanárok és osztálytársak sírjait koszo-