Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1936

XII. A Ciszterci Diákszövetség

79 Reverende Domine Director! Crucem ferentes Te salutant! A 35 évvel ezelőtt érettségit tett öregdiákok nevében, — akikhez a 30 éveseknek csoportja is csatlakozik, — üdvözlöm ez intézet falai között az ősi Alma Materünk képviselőjét: a pécsi ciszterci rendi róm. kath. gimnázium Igazgatóját. Akiket öt évvel ezelőtt a 30 éves érettségi találkozó alkalmával ugyanezen a helyen mint erős tölgyeket mutattam be, akik az élet viharával dacolva állnak az ormokon, azokat most mint kereszthordozókat képviselem! Elhoztuk ide valamennyien a mai napon vállainkon az életutunkra adott kisebb-nagyobb keresztünket, hogy itt az Alma Mater aulájában megpihenve, letegyük a mai napra a kereszthordozás gondjait és az Ür nevében és az Ö akarata szerint ünnepeljünk. És pedig ünnepelünk nem a megszokás banális formái szerint avval, hogy egymást több-kevesebb szivélyességgel köszöntjük, az ünnepi lakomát együtt elfogyasztjuk és azután holnap ki-ki megyen a maga dolgára, az élet gondjai közé, a hétköznapok munkájára. Nekünk ez az ünneplés nem elég, mi sokkal többre vágyakozunk, nekünk magas lelkiségre, nekünk nagy, maradandó lelki élményre van igényünk e találkozás kapcsán. Talán nem véletlen, hogy az osztálytársak éppen egy orvost választottak gondolataik közvetítésére: én ebben az orvosi hivatásnak nemcsak megbecsülését, de egyben az orvos azon jól megsejtett képességének felismerését látom, hogy az orvos az emberi test funkcióinak ismerete birtokában a lélek életébe is mélyebbre tud bepillantani és a lélek revelációit is nagyobb hűséggel tudja közvetíteni. Hiszen a Pápa Őszentsége is az ő ismert éles judiciumával az orvosokat minden alkalommal hangsúlyozottan mint az emberiség jótevőit apostrophálja és azokat kitüntető nagyrabecsülésének és jóindulatának ismételten megnyilvánuló részeseivé teszi. Evvel az orvosi mentalitással tehát, amely a lélek rejtett kívánságait felszínre hozni külön adottsággal rendelkezik, azt hiszem minden jelenlevő öregdiák szíve szerint beszélek, amikor azt mondom, hogy nekünk az érettségi találkozóról valami maradandó emléket kell magunkkal vinnünk, amely emlékben egyben ennek a találkozónak a jelentősége is adva van. Ez az emlék azonban, amint mondottam, csak változatlan lelki érték lehet! Az orvosok Orvosa, mikor itt a földön valakit nagyon meg akart jutalmazni, akkor annak, mint a legnagyobb értéket, a lélek békéjét ajándékozta és minden alkalommal erre a békére mint legfőbb jóra mutatott rá. ő, akinek földrejövetele alkalmával a mennyei ének úgy hangzott, hogy: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek", mikor meggyógyította a súlyos beteget, avval bocsájtotta útjára a gyógyultat, hogy: „Menj békével"; és amikor elhagyta a földet, a tanítványoknak, mint drága kincset hagyta vissza a békét: „Békét hagyok nektek, az én békességemet hagyom nektek." Mi tehát ezen a mai napon békés egyetértésben és békés szívvel akarunk örvendezni a találkozó alkalmával egymásnak! De ezenfelül is van még valami, ami után az emberi lélek vágyódik! Mikor az öregdiákok hosszú esztendők után egymást viszontlátják, fürkészve kutatják egymás arcán a ráncokat és aggódó figyelemmel szem-