Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1935

XI. A Ciszterci Diákszövetség

68 pedig annak az általuk vallott, megdönthetetlen tételnek igazságát akarják bebizonyítani, hogy minden elmúlhat és el is múlik, de a volt tanítványok kegyeletes szeretete a nevelő Anya és a tanárok iránt s viszont a tanárok gyöngéd, atyai szeretete a volt tanítványok iránt, soha el nem múlik, sőt az évek múlásával egyenes arányban, fokozatosan nő. Suhannak a volt diákok felett az évek, de a régi tanárok atyai szeretete, imája, jóindulatú érdeklődése, féltő gondja, nem egyszer tiszteletreméltóan nemes büszkesége kíséri őket egy életen át. Az intézeti krónikás szorgalmasan összeírta ezeket a találkozókat és most átadjuk neki a szót, hogy lelkiismeretesen regisztrálja azokat is, amelyek a tavalyi értesítőből helyszűke miatt kimaradtak: Közel egy emberöltő előtt boldog Magyarország minden vidékéről összehozott a sors csaknem 90 kis diákot a ciszterci rend pécsi főgimnáziumának első osztályába. Nyolc év után már csak vagy félszáz maradt s dalolta: „Ballag már a vén diák ..." s vett búcsút az intézettől, honnan elindították az élet napsugaras s rögös útjaira. Még féllábbal az iskola küszöbén voltak és 1914-ben már hívta őket a legszebb és legáldozatosabb kötelesség. Üjabb vizsgát kívánt az emberi gazság kirobbantotta világégés. S letette a vizsgát mind, kit a sors a harcba, kit a honi munkára hívott. Megfogyva a háborúban, vagy a háborús évek utáni viharokban, a közel 50 érett közül 10 év után még több mint 30 gyűlt egybe az Alma Mater falai közé, beszámolni a gyorsan elszaladt évekről. S elmúlt újabb 10 év .. . Utána még 28-at visszahívott és összehozott a közös mult, még a nyár melegével a szívben, de érezve már a közeli ősz hűvös fuvalmát. 1934. június 29-én a Pécsett élő iskolatársak hívó szavára összejöttek a dunántúli metropolis hegyek és erdők környezte kies fennsíkjára és a Tettye árnyas fái alatt összemelegedtek a régi ismerősök újra. Régi diákok a régi tanárokkal .. . Rássy Paulin, Bosnyák Pongrác, Böröcz Marcell, Deáky Honór, Börötzffy Károly, kik még tanították a vén fiúkat, a fehér asztal mellett derűs-bús hangulatban elevenítették fel a régi közös tanár- és diákkori élményeket. Június 30-án reggel V2 9 órakor a diákok volt tanára s a reálgimnázium kiváló igazgatója, Kiss Albin dr. mutatott be hálaadó szentmisét a belvárosi templomban volt diákjai segédletével, Gálos Ödön és Bátor János századosok voltak a ministránsok, mint régen. A mise alatt Gálos László dr. teológiai tanár gyönyörű orgonajátékával, énekszámaival emelte az áhítatot. Mise után a reálgimnázium bejárata alatt az elesett hősi diákok emléktáblájánál a volt osztálytárs, Gyimessy Ferenc dr. búcsúzott hőseinktől, mindenkit könnyekig megható beszédben. Majd felkeresték a volt 8. osztály tantermét s helyeztek egy-egy rózsaszálat az elhunytak helyére s itt Halmos Árpád dr. elevenítette fel a még kedélyes nyolcadikosok humorát, sorra véve kinek-kinek akkor érdemszámba menő csínytevéseit. A főgimnáziumból a temetőbe vonultak az egybegyűltek, hol búcsút vettek elhúnyt tanáraiktól, Pécsett nyugvó osztálytársaiktól s a temetőkápolnában Vértesi Frigyes dr. mély gondolatokkal teli beszédben emlékezett meg az elhúnytakról.