Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

5. Kiss Albin: Középiskolai problémák.

38 sadalom más rétegei viszont állandóan új szellemi követelményeket támasztanak az iskolával szemben s annak úgy is meglehetősen enciklopédikus jellegét nem csak fenntartani, de kiszélesíteni is törekesznek. A megoldás oly formán kínálkozik, hogy a tanítási órák tartama megrövidüljön s ily módon a tantárgyakat sem kell racionalizálni, a tornaórák is helyet találhatnak az órarendben. IIa a tervezgetések valóra válnak, a középiskolában intézményes formában fog megtestesülni a modern kultúrideál s az eredmény szükségkép a szellemi szint alászállítása lesz. A megrövidült tanórák alatt meg kell változnia a tanítás ütemének. A tanulók ellenőrzése, főleg a népesebb osztályokban, valósággal táviratszerű feleletek szorgalmazására szorítkozhatik. A magyarázatokat le kell pergetni a nélkül, hogy a tanár annak megértéséről megbizonyosodhatnék. A tanulói egyediség megközelítésétől messzebbre kerülünk, mint valaha is voltunk. A felfogott s megemésztett ismeretanyag mértéke összezsugorodik. A formális képzés, amelynek feltétele az ismeretekben való nyugodt s hosszas elmélyülés, a minimálisra csökken. Ezekkel az aggályokkal szemben fel szokott merülni az a vélemény, hogy a testnevelési órák alatt felüdült szellem gyorsabb tevékenységre képes, mint a szellemi tornában kifáradt elme s amit elvesztünk a réven, visszaszerezzük a vámon. Őszintén megmondva nem ez a mi tapasztalatunk. A testnevelési órák a szellemi munkáétól egészen idegen területre ragadják az ifjakat s az utánuk következő órák jelentékeny részét arra kell fordítanunk, hogy valamely formában a lelkek koncentrációját helyreállítsuk. E mellett a testük fáradt s míg jól ki nem pihenték magukat, hasztalan várunk érdemesebb szellemi elmélyedést tőliik. Ismételjük, idegenkedve veszünk tudomást az ide vonatkozó törekvésekről. Cox s a vele egyívású pedagógusok rendszerébe beleillik ez a gondolat, mert náluk a nevelői eszmény a „fair play"; az akadémiai tárgyakban való előhaladás nem fontos. Nekünk még nem ez az ideálunk. IIa a „fair play"-t állítjuk a középiskolai nevelés központjába, ezért fényűzés volna a drága nevelő-oktató intézetek fenntartása. A játékok felkarolása mellett a társadalmi pedagógusok melegen ajánlják az ifjaknak önkéntes egyesületekbe való tömörítését, mert az egyéni tevékenység az ilyen alakulatokban lüktet legjobban. Ezeknek a társaságoknak a tanárok is tagjai lehetnek, de a szerzőnek az a véleménye, hogy ők ne ártsák magukat a tanulók ügyeibe s befolyásukat csak a háttérből érvényesítsék. Vannak oly egyesületek az amerikai iskolákban, amelyek szép harmóniában vannak a tanulói hivatással s a nevelésnek hathatós eszközei lehetnek. Egyes tanuló csoportok avval a szándékkal szervezkednek, hogy a társalgás, vagy épen egész életük tisztaságát megőrizzék. Mások a rászorulók karitatív támogatásával foglalkoznak, vagy a takarékosság szellemét igyekeznek ápolni tagjaikban. Vannak, amelyek az ő iskolájuk jóhírének fenntartásán fáradoznak. Ügy látjuk ezekből a szervezetekből, hogy az egyes iskolák nem szakítottak még egészen a régi hagyományokkal. A gyűlések szertartásaiból is észrevesszük, hogy a nevelés leghatalmasabb faktora, a vallásos érzés, kellő tiszteletben részesül előttük. Cox a vallásos gondolatok megérintését csak az elet egyes ünnepi alkalmain tartja megengedhetőnek, egészben véve ő más utakon halad. A hagyományokra vonatkozólag az a véleménye, hogy ezeket az öregek csak az ő szupremaciájuk fenntartása kedvéért őrzik. Ő a gyermeki természet közvetlen felbuzogásáért rajong, még ha ennek a nagy szabadságnak a régi értékek felmorzsolása lesz is az eredménye. Az öntevékenység fokozása kedvéért ajánlja, hogy a gyermekek maguk rendezzék az iskolai ünnepélyeket; lapokat szerkesszenek; diákparlamen-