Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1932

láspont mindegyik, amit az a ténykörülmény is bizonyít, liogy a tagadás elméleti képviselői a gyakorlatban ép ágy a maguk képére s hasonlatosságára igyekeznek mindenkor gyúrni az ő környezetüket, mint a pozitív lehetőségek hitvallói. A szerző a kérdésben az arany középúton jár. Elismeri a nevelés akadályainak fennforgását, hiszen a lélek az anyag kölönceit hordozza, ámde úgy vélekedik, hogy a hangszer, amelyen az embernek le kell játszania az élet melódiáit, csak a nevelés fokozatainak elérése körül szab meg bizonyos határokat, de a nevelés lehetőségének egyetemes elvét érintetlenül hagyja. Az emberi szervezet öröklött tulajdonai képezik mindenesetre a legsúlyosabb problémát a nevelők munkájában, de egyúttal a pedagógusi hivatás felfogásában is. A vért valamilyen hegyi patakhoz szokták hasonlítani, amely akaratlanid is felveszi mindazon rétegek színeit, amelyeken keresztülfolyik. Ezen a réven a gyermeki természet a szülőktől bizonyos orientációt nyer, amelyet igen könnyű a mi emberi mivoltunk eredeti őshangjaival összetéveszteni. Nagyon fontos megállapítása a szerzőnek, amelyet a katholikus eszmerend talajából merít, hogy t. i. csak a test örökölhet bizonyos készségeket, a lélek azonban minden tehertételtől mentesen jelenik meg a földi küzdelmek porondján. (V. ö. I. 63.) A testi terheltség a lélek számára csak annyit jelent, hogy nehezebb az életproblémája, mint egy másik életprincipiumnak, amelynek kedvezőbb anyagi eszközök állanak rendelkezésére az átmeneti küzdelmek megvívásánál. De ezernyi példa tanúsítja, hogy az öröklött vonások egyáltalán nem képviselnek olyan áthághatatlan barrikádokat, amelyek előtt a léleknek visszatorpannia kellene. Ez a magas életelv mindenkor megőrizheti a maga souverain jellegét. Mindenesetre ilyenkor hatalmas erőket kell megfeszítenie, de a győzelem esetén a dicsősége is azok arányában fokozódik. A szerző sokkal jobban ismeri az emberi természetet, hogysem a hangoztatott tételt abszolút értelemben próbálja kiterjeszteni az emberi lélek egész horizontjára. Érvényét per excellentiam az erkölcsi életre vonatkoztatja s így a gyakorlati élet jelenségeiből leszűrt tapasztalatokkal is megtámogatja azt a keresztény vallás eszmerendjéből merített tételt, hogy „az erkölcsi élet mindenkinek köteles életformája". (I. 64.) Minthogy a szerző szerint a neveléstudomány akkor jár a leghelyesebb nyomokon, ha a természet igényeihez alkalmazkodik, ez az alapelv szükségessé tette az élettényezők részletes terepszemléjét, hogy azok a maguk reális mivoltában álljanak a pedagógusi szemek előtt s annál biztosabbá tegyék a nevelői eszközök megválogatását. A testi élet berendezését illetőleg a biológiából vett alapismeretek felfrissítése, különösen pedig a mirigy rendszerre vonatkozó kutatások eredményei igen alkalmasak arra, hogy egyes, kapcsolatos lelki tények megítélésénél friss szempontokat sugalmazzanak. Jelentőségüket azonban — azt hisszük — a normális fejlődési! egyéneknél túlméreteznünk nem szabad, mert a biológiai jelenségekre vetett hangsúly könnyen megszüli a veszedelmet, hogy a lélekben alig vegyünk észre egyebet a testi állapotok függvényénél. Az ide vonatkozó diagnosztikai tapasztalatok nagyobbára a pszicho-pathologia köréből valók s így igazában, kivált a kóros elváltozások eseteiben szükséges számolni velük. Elsőrendű figyelmet kivált azok a fejtegetések érdemelnek, amelyek a mi anyagtalan alkotóelemünk természetéről szólnak. Theina ineffabile, ép azért szinti: sohasem lehet annak kimerítő értelmezését adni. Jó mégis, szinte ezer oldalról, reávilágítani erre a magas életelvre, mert úgy érezzük, hogy a nevelési problémák kulcsát igazában benne kell keresnünk. Kedvvel ismételgeti a szerző Nagy L. meghatározását, amely igen sokat tud kifejezni a lélek lényegéből s amely szerint a