Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1932

A kathedrán a nevelő-oktatáshoz szükséges erélyt példaszerű türelemmel s önmérséklettel párosította. A komoly életbölcsesség hivatalos képviselete mellett azonban a gyermeki lélek játékos s a friss benyomásokra elevenen reagáló természete iránt is finom érzéket s nagy szimpathiát tanúsított. Egész szívével rajta tudott feledkezni tanítványainak tiszta, derűt s harmóniát sugárzó lelki elemein s — kivált az ő kedves cserkészei körében — szinte gyermekként forgolódott a gyermekek között. A törékeny ember csak halvány árnyképekben tudja felvenni magába a pályatársak lelki körvonalait. De, amit ezek nekünk elárultak belőle, oly egyéniségnek mutatja be előttünk, aminőről a Sz. írás ezen szavakkal emlékezik meg; Cuius memoria in benedictione est. Személyével illusztrálta a tanokat, amelyeket előadott. Mostani sorsát sem tudjuk máskép elképzelni, mint illusztrációját mindannak, amit itt a földön hitt s oktatott. Vonásai számunkra gyászfátyol mögé kerültek. Ám, úgy érezzük, onnan is mosolyog felénk. Amikor szellemeink át-átröppennek oda a budapesti ciszterci sírbolthoz, ezt a lélekvándorlást nem csak a sirámok, hanem a derű és reménykedés is kísérik. Csak a pogány lélek búcsúzik így: Elmentél örökre! A hívő Isten-hozzádja: A vi szontlátásra! Testvér, tanár, jóbarát! Mi is így válunk meg tőled. Piacidé quiescas!