Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1932

Erősen kell azonban mégis hinnünk, hogy nincs már nagyon-nagyon messze az óra, az új március hajnalhasadása, amikor is az új honfoglalás az ifjúságra vár, arra a magyar ifjúságra, amelynek körében nem találnak melegágyra a nemzetköziség, a világpolgárság, mert ennek világa a nemzeti ideálok világa." A gyújtó hatású beszéd után az intézeti zenekar Kacsóh P. Rákóczi megtérését és Losonczy Bús magvarokját játszotta, Lieber Ferenc VIII. o. t. Jövőbe zengő krónikás éneke címmel saját szerzeményét szavalta el, végül zárószámként a Salus Hungáriáé c. induló szerepelt zenekari előadásban. Mindezen ünnepi órákat Nagy Vazul intézeti ének- és zenetanár, Módly Dezső, az önképzőkör vezető tanára, dr. Fekete Rémig, kongregációs prézes odaadó és fáradtságot nem ismerő irányítása és felügyelete, mindenre kiterjedő tevékenysége mellett rendeztük, míg a színpadi technika, a világítás és díszletezés nehéz és sok ügyességet s jóízlést kívánó munkáját a frasangi esték rendező gárdáján kívül Gál József, Kocsis Lajos, Manninger Vilmos VIII. o., Bozán László, Hirling László és vitéz Visy László VII. o. tanulók végezték. Az intézettől megválni készülő legöregebbek május 9-én valétáztak és ballagó menetben vettek búcsút az Alma Mater patinás falaitól. Klenner Ferenc VII. o. t. búcsúztatta el őket az intézeti ifjúság nevében. A ballagok Darvas Jenő köszönő szavai és a tantermekben és a folyosókon végzett nagy ballagás után az intézeti hősi halottak emlékművéhez vonultak, ahol Lieber Ferenc tette le koszorújukat és utoljára fürösztötte meg szavai árján keresztül társai lelkét a hősöktől képviselt intézeti hagyományok forrásvízében. Felejthetetlenül kellemes ünnepnapjaink közé számítjuk és megörökítjük azokat a kedvesen derűs napokat is, amikor öregdiákjaink vissza-visszatérnek az Alma Materhez, sokszor fáradtan az élet poros országútjárói, meg is fogyatkozva a nagy életharcban, hogy ragaszkodásuknak jelét adják és felújítsák a boldog, gondtalan, ifjú deákévek soha el nem mosódó, kedves emlékeit. A fészekbe visszaszálló öregebbek ezzel példát is akarnak adni a mai tanuló ifjúságnak és cselekedetükkel annak az általuk vallott, megdönthetetlen tételnek igazságát akarják bebizonyítani, hogy minden elmúlhat és el is múlik, de a volt tanítványok szeretete az Alma Mater és a tanárok iránt és viszont a tanárok gyöngéd atyai szeretete a volt tanítványok iránt örök, soha el nem múlik, sőt az évek multával egyenes arányban fokozatosan nő. — Suhannak a volt diákok felett az évek, de a régi tanárok szeretete, jóindulatú érdeklődése kíséri őket egy életen át. Ilyen találkozóra jöttek össze a múlt évi 1932. jún. hó 21-én azok, akik 23 évvel ezelőtt, jún. 22-én azok, akik ezelőtt 40 évvel és azok, akik ezelőtt 45 évvel tettek az intézetben érettségi vizsgálatot. A f. évi június hó 5-én azok, akik ezelőtt 20 évvel, jún. hó 22-én, akik ezelőtt 45 évvel vettek búcsút az intézettől. 1932. jún. hó 21-én tartották 25 éves találkozójukat azok a volt iskolatársak, akik 1907-ben tettek érettségit a ciszterci rend pécsi főgimnáziumában. A találkozó meleg sikerét biztosította Sikorszky-Zsolnay Miklós, gyáros és Tóth Lajos, pécsi posíaianácsos előrelátó és minden vonatkozásban gondos, fáradhatatlan rendezése. Teljes egészében valóra vált meghívójuk mottója: Álljon meg a robot, az előre-élet, Ma lelkünk a múltnak tengerébe réved. Omoljon le mód, rang; omoljon le minden; Ami elválasztana, Ami rést szakítna régi emlékinken. Tanár és tanítvány — kéz a kézbe téve ürüljön és sírjon ... mint huszonöt éve ...