Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1932

Magyarország vallási és közoktatásügyi minisztere, Hóman Bálint dr., Szily Kálmán dr. államtitkár, Nendtvich Andor dr. polgármester és vitéz Terbócz Miklós dr. miniszteri titkár kíséretében máj. 13-án délelőtt tüntette ki intézetünket magas látogatásával. Minthogy az intézet igazgatója tudta, hogy Őnagyméltóságának csak néhány rövidke perc áll a rendelkezésére az iskola megtekintésénél, az ifjúságot a tornateremben gyűjtötte össze, hogy a legfőbb tanügyi hatóság iránt való hódolatát kifejezhesse. Az intézeti zenekar játéka mellett vonultak be a magas vendégek a tornaterembe, ahol az igazgató tolmácsolta a tanári testület és az ifjúság hálás érzelmeit az intézet iránt megnyilatkoztatott, gyengéd figyelemért. Őnagyinéltósága egy kedves történelmi visszapillantásban vázolta a kulturális szerepet, amelyet a papság és a szerzetesség a magyar tanügy szolgálatában immár évszázadok óta betölt s lelkes szavakkal buzdította az ifjúságot ugyanazon vallásos és hazafias eszmények gyakorlati értékesítésére, amelyek a Ciszterci Rend pedagógiájának alapjaiul szolgálnak. Miután a miniszter úr még egy zeneszámot meghallgatott, kíséretével együtt elhagyta az intézetet. Az intézet kegyura, Werner Adolf dr., zirci apát, máj. 20—27. napjaiban látogatta meg iskolánkat. Meleg érdeklődéssel hallgatta meg a tanulók feleleteit s lelkes szavakkal ösztönözte őket buzgó vallásos életre s a diákhivatásukkal összefüggő kötelmek pontos teljesítésére. A jóságos intelmek mély benyomást tettek az ifjúságra, amely jóleső érzéssel vett tudomást róla, hogy a Ciszterci Rend legelső eliiljárójának szívében igazi atyai szeretet őrködik fölöttük. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota a lefolyt tanévben kielégítő volt. Elszórtan fordultak elő járványos betegségek, de az esetek túlnyomó részében könnyű lefolyásúak voltuk. 1932. okt. 20-án hatósági tb. főorvos 109 rászoruló tanulót ojtott újra. Szemvizsgálat okt. 24-én volt. Trachomas nem akadt a tanulók között. Valláserkölcsi nevelés. A jelen rovat keretében röviden vázolni szoktuk azokat az alapelveket, amelyek a tanári testületnek a nevelés munkájában vezető gondolatokul szolgálnak. Régi hagyományaink, de egyéni meggyőződéseink szerint is azt az erkölcsöt valljuk szolidnak, amely a vallásba és pedig kifejezetten a pozitív keresztény vallásba bocsátja a maga gyökereit; következőleg a jellemképzés fundamentumának is csak az elevenen átélt hitet tudjuk tekinteni. Ezt hangoztattuk az előző években is — egy-két futó érvvel támogatván meg álláspontunk racionabilitását. Nagy meglepődésünkre egy tekintélyes tudományos és társadalmi folyóirat reflexió tárgyává tette megjegyzéseinket s azt olvasta ki belőlük, hogy nevelési elveink rajzával magunkat tömjénezzük s eljárásunk értékét minden más pedagógia fölé helyezvén, elszigeteljük iskolánkat a tudományos neveléstani vívmányoktól. Ha mi bizonyos elvekért lelkesedünk s ide vonatkozó véleményünket kifejezésre juttatjuk, ezt az eljárást az alanyi és tárgyi szempontok végzetes összetévesztésével lehet csak öndícséretnek minősíteni. Hisz közismert dolog, hogy az eszme, melynek szerény képviselői vagyunk, az Egyház kincsesházából való s csak per appropriationem a mienk. Eredetiséget mi csak egy szempontból vindikálhatunk magunknak. Ahány lépést teszünk a gyakorlati pedagógia útjain, ugyanannyi friss érvet tudunk felsorakoztatni a szóban forgó elv örök érvényének bizonyítására. Ha ez is dicsekvés, csak „az Ürban való dicsekvés" lehet, tehát oly erkölcsi kategória, amelyért jogszerűen sehonnan sem érhet bennünket gáncs. A vád második részére vonatkozóan számos helyütt részletesen kifejtettük álláspontunkat. A magunk érvelése helyett röviden összegezzük egy külföldi, nagyon érdemes pedagógusnak véleményét, amely hajszálpontossággal egyezik a mienkkel.