Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1926
12 Az intézet jelenlegi növendékei részéről Balázs Lóránt VIII. o. tanuló koszorúzta meg az emlékművet a következő meleg, átérzett szavak kíséretében: — Elmentetek . . . víg diákok, ifjan, dalos szívvel, az iskola padjaiból. Hamvas arcotokon ott piroslott az élet rózsája, ajkatokon még érzett édes anyátok csókja s elmentetek oda, ahol a halál hideg csontkarja ölelt át benneteket s szörnyű suhintására örökre kialudt szemetekből az ifjúság ragyogása. És mentetek ti is, kik már ott állottatok az élet küzdelmes porondján, annak sokszor örvénylő forgatagában, gondszántotta arcú családapák, kik már ott hirdettétek a munka és becsület igéit, azokat az eszméket, melyeket itt az ősi Alma Mater falai között szívtatok magatokba. És a halál sújtó villámcsapása derékban törte a büszke, sudár tölgyeket is. Hazaszeretetben és a kötelesség teljesítésében mind egyformák voltatok. Elmentetek ifjak, férfiak és véretek harmatját feláldoztátok a haza oltárán. Messzire távoztatok tőlünk, nem jött vissza testetek, sírjaitok nagyrészt messze idegen országok földjén domborulnak s ime ma mégis az Alma Mater szerető keblére ölel benneteket. Márványba véste neveiteket, hogy azok örök intőjelként itt ragyogjanak előttünk. Mi, a ti utódaitok e csarnokokban, babérral áldozunk nektek, a hősöknek, dicső emléketeknek; babérkoszorút helyezünk e márványmemento elé, a hervadhatatlan dicsőség jelképét, mert babért érdemel a hős és tí hősök voltatok! — S most, midőn mi, az intézet jelenlegi növendékei, a harcos, új, erős magyar jövő seregének leendő katonái, mai hazafias kegyeletünk által a veletek fennálló tartozásunknak egy parányát lerójjuk, szent fogadással esküszünk, hogy hívek leszünk hozzátok, a ti ragyogó példátokhoz. Megígérjük, hogy a büszke zászlót, melybe a magyar hazaszeretet eszméi voltak és vannak beleszőve s melyet ti a vészes csaták fergetegében mindig bátran és büszkén védtetek, soha el nem hagyjuk. Megfogadjuk, hogy e zászlón foltot ejteni nem hagyunk; megfogadjuk, hogy alatta elszántan, törhetetlen, sziklaszilárd hittel harcolunk; megfogadjuk és esküszünk, hogy szent áhítattal fogjuk őrizni csodálatos elszántságtokat, lelkierőtöket, ideális önfeláldozástok martiriumát és a ti osztályrészetek nem lesz a feledés! Mélyen megindító volt, midőn legutoljára az intézet három kis hadiárvája: Jeszenszky Mihály, Nyirö Sándor és Szieberth Frigyes helyeztek hófehér virágcsokrot az emlékműre, amelyen hős édesapjuk neve ragyog. A lelkeket lenyűgöző, gyönyörű, hazafias ünnepséget a Hiszekegy imájának égbetörő hangjai zárták be. Ezekután az intézet ifjúságának tisztelgő elvonulása következett. A Széchenyitéren, a reálgimnázium fokapujával szemben helyet foglaló honvédzenekar ütemes indulójára elsőnek a cserkészcsapatok, utánuk a nyolc osztály tanulói lépkedtek katonás rendben, tisztelgő kéztartással. Az átszellemült ifjú arcokon az ünnepélyes aktus átérzett komolysága ült. A felvonulóknak sorfalat álló közönség vigasztalást és reményt meríthetett a szilárd léptekkel előre tartó, ígéretes erő láttán. A ciszt, reálgimnázium hőseinek emléktáblája állandóan gazdag virágdísszel halmozva — a tanulók osztályonkint felváltva gondozzák — a főbejárat folyosójának bal oldalán foglal helyet. Olivia néven ismert, siklósi márványból készült; barnásszínű, halvány vöröses erezettel. A keret alapja égetett pirogranit, sötét tengerzöld zománcozással. Felül záró párkányzatán hadi trófeákat ábrázol a díszítése, gazdag lombozattal, melyen koronaként a felső végződést a ciszterciek címere ékesíti. Lent, a két virágtartó consol között babérkoszorús dombormű zárja a keretet. A márványtábla Piaosek Virgil, a keret és virágtartó consol a Zsolnaygyár művészi munkája Pitch Andor műépítész tervei szerint: A táblán felül aranyba vésve: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért . . Majd következik a hősi halottak hosszú névsora, s legalul:
