Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1915

Iskolai közlemények az 1915—1916. tanévről - VIII. A tanintézet 1914-15. évi története

4. Schumann : Op. 20. Cigányélet. Előadta az intézeti énnekar. Zongorán kisérte : Török László, VI. o. t. 5. Mezey Ernő : Szent Kárpátok. Szavalta: Makara István, VI. o. t. 6. a) Schubert Popper: Du bist die Ruh', b) Popper: Nocturne op. 42. Gordonkán előadta: Bátor Béla, VIII. o. t. 7. Haydn : I. Zongoratrio. a) Andante, b) Adagio, c) Rondo. Finale. Előadták: Török László, VI. o. t. (zongorán), Wallerstein József, VII. o. t. (hegedűn), Bátor Béla VIII. o. t. (gordonkán). Szózat. Énekelte a főgimnáziumi énekkar. Fránek Döme dr., tanár, ünnepi beszéde : Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Ifjak! Egyetlen nagy várakozás az egész világ. Átszellemülve és megrendülve hallgatja az emberiség a történelem súlyos lépteinek dübörgését és irtózattal figyeli a végzet sötét árnyainak kavargását a a családok milliói felett. Hisz egy fél, sőt egy egész évszázad is elmúlt azóta, hogy az embereket nem foglalkoztatta mélyebben hazájuk sorsa. Az egész világon annyira el volt foglalva kiki a saját existenciájának építgetésével, mint a madár, mikor egy nagy fának ágára építi fészkét és nem gondol arra, hogy egyszer a fát ki is döntheti a vihar. Akik így az állandóvá vált béke bizakodásával nőttek fel és megteltek a huszadik század csodás kultur-vivmányainak büszkeségével, most tágra nyílt szemekkel riadtan bámulják a véresen vonagló embermilliókat. E bámuló lelkek a félelmetes és fönséges távlatok közepén szinte észrevétlenül óriási változásokon mennek át. Lassankint kezdik belátni, hogy az élet az erkölcsi erők érvényesülésének és kapcsolódásának a tere. Kezdik megtanulni, hogy egyesek és népek boldogsága nem egyedül a gazdasági és társadalmi viszonyok alakulásán, hanem elsősorban belső, a lelki erőtényezők harmonikus összehatásán fordul meg. A háború közös aggodalmai, közös kötelességei, közös bánata kezdi velük megértetni, hogy bár nem azonos mederben folyik le mindnyájuk élete, de egymásra vannak utalva, egymástól függnek, s hogy az emberek életét nem pusztán önmagukban, hanem a közösséghez való viszonyában kell értékelni. És amidőn az altruizmusnak, a másoknak is élni tudó önzetlenségnek erkölcsi törvénye belopja magát a szivükbe, az emberek egyszerre megtalálják a szivüket és érzelmi világukat történelmi magasságra emelik. Látják, hogy az önmagát analizáló, kétkedések és érzelmi árnyalatok útvesztőjében barangoló lélek világa nem az, amely nagy elhatározásokra, nagy tettekre képes. Az ilyen beteg, vergődő lélekkel viharzó tengereket