Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1913

Iskolai közlemények az 1913/1914. tanévről - IX. A tanintézet 1913 — 1914. évi története

IX. A tanintézet 1913—14. évi története. 1. A lefolyt tanév ügymenete. Az első alakuló tanácskoz­mányt 1913. évi augusztus hó 29.-én tartottuk meg. Az igazgató abból az alkalomból, hogy a középiskola újabb reformok előtt áll, aggodalmát fejezi ki a felett, hogy ezek a refor­mok, főkép a napilapokban hangoztatott követelődzések hatása alatt, kettőt fognak eredményezni: az egyik az újabb teher könnyítés, a másik az iskola tekintélyének csökkenése. A napilapok tudósításaiból már eddig is nagy segítséget kapott az az irányzat, amely az iskolai munka terheit nem úgy érzi és látja, mint amelynek nyomása váltja ki az ifjú szellem erejét s edzi meg munkabírását, tanítja meg nehézségeket lebíró szilárd elhatáro­zásra, erős akaratra, hanem úgy, mint a gyermeki lélek örömeinek pusztító ellenségét s az álhumanizmus mindenféle hamis jelszavával szorítja le az iskola színvonalát és arra akarja kényszeríteni, hogy a tananyagnak szűkebb körre való szorítása mellett a megítélés, a mérték szigorúságából is engedjen. Pedig a vasat acéllá erős tűz edzi! Az embert emberré a munka, a küzdelem, a szenvedés tüze nemesíti! Az iskola kell, hogy az életnek és a kötelességeknek léha fel­fogását falai közül kizárja és a munka verejtékének régi becsülését megőrizze. A második veszedelem a komoly munka kerülése és a köte­lességérzet hanyatlása mellett az iskola tekintélyének folytonos csökke­nése. A még eléggé ki nem próbált módszerek folytonos váltogatása, az iskola és a tanári munka lekicsinylése, párosulva a közéletünk minden ágában nyilvánuló régi értékek megingatásával, napról-napra jobban aláássák az iskola tekintélyét és az iskolai fegyelmet. Kéri azért a tanári kart, hogy felhasználva a modern didaktika minden eszközét, szoktassa rá serény, kitartó, komoly munkára az ifjúságot. Másrészt meg a fegyelmi szabályok szigorú megkövetelése és az

Next

/
Oldalképek
Tartalom