Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1912

Visszapillantás a pécsi ciszt.-r. főgimnázium Faludi-Önképzőkörének ötven éves történetére

25 történelmi jelentőségűvé vált Békefi Rémig dr. apátúr nagystilü emlékbeszéde folytán. Nem veszik talán rossz néven azok, kik vezetésem alatt a Kör tagjai s nekem érdemes munkatársaim voltak, hogy közös munkásságunk méltatását a jövő elfogulatlan birálatára bizom s e helyütt csak általánosságban mondok köszönetet buzgó és lelkes működésükért. S ezzel, úgy érzem, befejezettnek is tarthatnám az igazgatóságtól elém tűzött feladatot, melynek nem a historikus szigorú Ítéletével, hanem a jóakaratú krónikás méltányos felfogásával mozaik rajzokban iparkodtam megfelelni. Önmagammal jönnék azonban ellenkezésbe és a mai önképzőkör tagjai iránt lennék igazságtalan, ha néhány reflexióban nem utalnék a jövőre és az ötvenév tanulságaiból nem adnám okát annak a változásnak, melyet az új félszázad kezdetén körünk működésébe iktatni szükségesnek véltünk. Távol van tőlem, hogy komoly-arcú kritikának nádparipájára ülve hiányokat és mulasztásokat piszkálgassak ki a múltból, melyeket, ha lettek volna, előbb sem hallgattam volna el, de azt is tudom, hogy a jövő nem a szerint fog mérlegelni bennünket, mennyit őriztünk meg a múltból, hanem hogy a jövő számára mennyit tettünk. Ezért elsősorban a rekrimináció élét elfogulatlansággal tompítva meg kell állapítanunk, hogy az újabbkori fiatalság lelkesedése az önképzés eszméje iránt határozottan visszacsökkent. Nem a munkásságban, nem a vallás-erkölcsi és nemzeti irányban, a vezetés rendjében és a fegyelemben jelentkezett ez, hanem a közfelfogásban általában, mely a felnőttek lebágyadt nemzeti szellemétől megrontva úgy nézett a kokárdás és nemzetiszin szalagos önképzőkörökre, mint a nagy idők itt maradt agghonvédjeire, akik emléknek emlékek, de honvédnek nem honvédek. Az önképzőköröknek eleinte kizárólag ideálokért lelkesülő irányzata lassankint veszteni kezdi fényét és különösen az utolsó két évtizedben országszerte a reális tárgyak tanulmányozása felé fordul az érdeklődés. Elfogadom, hogy a korigények méltánylása volt, amely mint egyetemes magyar pedagógiai aspirációt, az iskolának szorosabb kapcsolatát az élettel és tudományokkal, lendületes frázisokba öltöztette s szükségességét a szaklapokból tanult utánmondás könnyű módszerével hangsúlyozta. A mult század utolsó két évtizedében egyre halljuk az iskolák ellen emelt vádakat, hogy a hazafiaskodás túltengő szelleme üressé teszi az ifjak lelkét, s nem készíti el őket helyes irányban az életre, hisz ma már sem nyelvünk, sem alkotmányunk nincs veszélyben és ridegen, egyedül a jelszó pressziója alatt