Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1912

Visszapillantás a pécsi ciszt.-r. főgimnázium Faludi-Önképzőkörének ötven éves történetére

19 ez évből megemlítenem. A finn-ugor rokonságnak kérdése volt a téma. A felolvasó Liposits Tódor, a magyar és török nyelvrokonságról értekezett és úgylátszik oly ügyesen sorakoztatta fel argumentumait, hogy az eddig finn-ugor érzelmű Kör véleményét az elnökével együtt megingatta és török baráttá tette. Ez évben egy ujabb poéta tehetség tünt fel Önképzőkörünkben s mint a jövő bebizonyította, nem hiába szavazott neki a Kör elismerést és háromszoros aranyjutalmat. Vukajlovíts (Zoltán) Vilmos e tehetséges ifjú, akinek „Dalok az árvácskáról" cimü ciklusa ma is helyet foglalhatna legelső szépirodalmi folyóiratainkban. * * * Mészáros Amand nemes irányát, mely „veritékfakasztó, komoly, nehéz munkára" utalt, Zalai Mihály vette át 1889-ben. Tiz évig állott a Kör élén s nagy szakismeretével, kiváló tapintatosságával az ifjúságot lelkesíteni, de fékezni is tudó energiájával hatalmas lendületet adott az önképzőkör fejlődésének. Nemcsak a komoly, tudományos értekezések rendkívül nagy száma bizonyítja ezt a lendületet, hanem azoknak belső értéke is. A versírásnak még mindig divatos mesterségét nemcsak kemény bírálataival nyirbálja, hanem szigorú eljárásával azok elfogadását is lehetetlenné teszi. Mikor a bírálóknak adott utasításai, hogy csak igazi színvonalon álló költeményeket fogadjanak el és silány lírai zöngemények iránt elnézők ne legyenek, eredménytelenek maradtak s a fiatal fantáziát izgató motívumok csak továbbra is meghozták gyönge termésüket, egyik gyűlésen határozottan kijelentette, hogy a „szerelmi szivnyögdelések" nem költemények s többé ilyenekkel az önképzőkört senki ne zaklassa. A szigorú szónak egy ideig duzzogás lett a következménye s az ifjak a „passiv resistentia" álláspontjára helyezkedtek, mert jó ideig sem verses, sem egyéb művet nem adtak be, úgy hogy a titkárnak kellett többször kérni a tagokat a további munkásságra. Később az elnöki szigorúság is enyhült s lassankint helyes irányba terelődött a munkásság. Nem akarom megsérteni a többi korszakot, de ezt bátran nevezhetem a „tehetségek korszaká"-nak. Szellemi kiválóság, ambició, szorgalom tekintetében egy időszak sem versenyezhet ezzel. A tiz esztendő alatt 750 tag 1000-nél több művet produkált s a magas színvonalon álló művek nem tartoznak a ritkaságok közé. A legfőbb ambició a kaszinói 4 aranyas pályadíj elnyerése volt s a beadott dolgozatok közt sokszor a bírálók alig tudtak választani, sőt megesett, hogy mikor pl. Vukajlovíts Vilmos „Álom és való" c. dolgozata lőn nyertes, az igazgató Angyal Pál dolgozatát „Az üstökösökről" külön jutalomban részesítette, úgyszintén külön jutalmazta a tanári-