Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

29 a munkában, mely roskadozó vállaimra nehezedik, mert hiszen most már csak így felelhetek meg azon kötelességeknek, amelyeket magamra vállaltam, mikor a rend érdemesnek tartott arra, hogy fejévé válasszon." Ám szerzetes-fiai tanúságot tehetnek róla, hogy akit atyjokká tettek, aki egyúttal időfolytán Nesztorukká is lett, ha testben eltörődve is, de szellemi képességeinek teljes birtokában mindvégig példaképök maradt a kötelességteljesítésben. Székhelyéről csak akkor távozott el, mikor a rend ügyei a fővárosba szólították, vagy hivatalos látogatásait végezte az egyes rendházakban, plébániákon és gazdaságokban. Otthon minden ideje az imádság és munka között oszlott meg. A közös imádságról még legkedvesebb vendégei kedvéért sem maradt el; inkább rábízta őket ezen időre valamelyik fiatalabb rendtagra. Úgyszólván egész élete az oratóriumban és írószobájában folyt le. A szabadba alig ment ki; az apátság szép parkját többnyire csak akkor látta, mikor gondolataiba elmerülve az ablaknál állott. Betegségét is nagyban előmozdította az, hogy az egészséghez elkerülhetetlenül szükséges testmozgást is elmulasztotta. Arra is nehezen volt rábeszélhető, hogy legalább a folyosón sétáljon egy-egy félórácskát. A nap legnagyobb részében íróasztala előtt ülve hallgatta a rend középponti hivatalnokainak jelentéseit, meghányván-vetvén velők a legközelebbi teendőket. Szent Benedek regulájának szellemétől áthatva, soha jelentősebb intézkedést nem tett mások tanácsának meghallgatása nélkül. Levelezését még a kisebb fontosságú ügyekben is mindig személyesen intézte. Vagy maga rótta fáradhatatlanúl, sokszor órákon keresztül apró, utoljára már szinte alig olvasható betűit, vagy pedig a fiatalabb rendtagok egyikét-másikát ültette íróasztalához és fel s alá sétálgatva mondta tollba közlendőit. Levelei mindmegannyi szép bizonyítékai fegyelmezett gondolkodásának s mindenre kiterjedő gondosságának. Nemcsak a tartalomra volt gondja, hanem a formára is. Ez jellemzi élőszóval elmondott, sokszor rögtönzött beszédeit is. Mondatszerkesztési módjában, egyes kedvelt fordulataiban visszatükröződnek a régies, választékosságra törekvő magyar stílusnak sajátságai, s ezzel egyúttal gondolkodásának alapvonása, a józan konzervativizmus. Nem a táblabíró-világ csökönyös maradisága, minden haladás kerékkötője, hanem a mult értékes hagyományait fentartani óhajtó, pusztulásokat fájlaló gondolkodásmód, amely az igazi haladás és a sülyedés tünetei között okosan tudja megvonni a határvonalat. A rendtagok között nem állásának hódolatot követelő tekintélyével, hanem az igazi atyai szív szeretetével szokott mindig megjelenni. A legfiatalabbak is egészen bizalmas közelségbe jutottak hozzá. Nem tartotta azt, amit Plutarchos mond, Periklesről szólván,