Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

7 dott kebelébe, munkámat megbecsülte, bizalmával megtisztelt és szeretetével elhalmozott. „Mélyen érző lelkének derűjén mindig ott borongott a válás fájdalmának zsongó érzése. Szíve csak nem tud elszakadni „a tudomány munkálásának kiváló csarnokától, az egyetemi tanárok gyülekezetétől és a hű tanítványok szerető táborából". Ezek sem ő tőle. Magukénak akarják tudni őt továbbra is. Elméje kincseit. Szelleme irányítását. Munkája dicsőségét. Lelke érzéseit. Szíve lángolását. Kérő szavukra a királyi figyelem 1912. május hó 15.-én „a tudomány-egyetemen s a művelődéstörténelmi szaktudományok buzgó szolgálatában évek hosszú során át kifejtett sikeres működése és kiváló érdemei elismeréseül a tudomány-egyetemi nyilvános rendes tanári címet és jelleget" adományozta. Erős múltjának alapjain állva teljesíti új állásának terhes kötelességeit, hogy boldogságára és hasznára legyen társainak. „Mindig hűségesen szerettem rendemet — mondja első körlevelében. — Érette, az ő javáért, nagyságáért és dicsőségeért éltem és dolgoztam. A jövő tehát a múltnak csak folytatása lesz." Mi örömmel, bízó hittel nézünk bíborszineibe e jövőnek, melyről érezzük, tudjuk, hogy virágosnak és gyümölcsözőnek kell lennie. Egy nagy hivatás érzetébe elmélyedt lélek szent inspirációja hajol reá híveinek duzzadó haladásvágyára: micsoda mélységes perspektívái nyílnak meg előttünk a fejlődésnek! . . . O kiadta, mi pedig készségesen követjük a jelszót: „Semper ad anteriora!" „Mindig előre !" Amihez a jó Isten adja meg segítő kegyelmét!