Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

97 gatására. A fösvény elfelejti a saját szüleitől élvezett jótéteményeket, elfelejti Istenét, hitét s mindent, ami jó. Sötét bűn ez, amely kárhozatba visz. A katholikus felfogás szerint a legmagasztosabb Istennek legtetszőbb cselekedet: dolgozni s becsületes munkával vagyont szerezni azért, hogy a munka gyümölcsével jót tegyünk, szegényeken szenvedőkön segítsünk. Hitünk tanítása az alamizsna adást a legjelesebb jó cselekedetek közé sorozza. Hisz a szegények az apostol szavai szerint ránk keresztényekre nézve szántóföldet képeznek, amely szántóföld annál dúsabban fog számunkra testi és lelki malasztokat és áldásokat gyümölcsözni, minél jobban megmüveljük és bevetjük a felebaráti szeretet, különösen az alamizsnálkodás áldásos magvaival. Vallásunk oktatásul adja, hogy midőn alamizsnát nyujtunk, ne szomorkodjunk, mert az fösvénységre mutat, hanem inkább örüljünk, mert Istennek tetsző dolgot cselekszünk. Csak az lehet Isten előtt kedves, aki örömmel ad. Ily Isten előtt kedves s emberek által tisztelt és becsült férfiú volt az, akinek emlékére a mai napon összegyülekeztünk. Nem lehet feladatom boldogult Zsinkó István apátkanonok élete történetét részletesen ismertetni. Elég rámutatnom arra, hogy az szakadatlan láncolata volt a keresztényi jó cselekedeteknek. Egész ténykedése embertársai szeretetében, gyámolításában, alamizsna osztogatásban merült ki. Maga volt ez eszményi szerénység és igénytelenség. S mikor úgyszólván, akarata ellenére, megyés püspökének kitüntető bizalma, s O Felsége kegyelme, a pécsi székeskáptalan kanonokjai sorába emelte, majd amikor apát lett, s a vaskorona-renddel tüntettetett ki, mit sem változott, legfeljebb annyiban, hogy még jótékonyabb, alázatosabb s erényeiben gazdagabb lett, mint volt egyszerű falusi plébános korában. Nem 0 nyert fényt méltóságától, hanem 0 vált kiváló papi erényei által annak díszére. S miként a nap fényt-meleget áraszt kivétel nélkül mindenkire, akként Zsinkó István szívjósága, áldozatkészsége, önzetlensége, erős hite, vallásos buzgalma által enyhülést, segélyt, vigasztalást nyújtott mindazoknak, akik őt ismerni szerencsések voltak. Árnyékos fa volt 0 az élet sivatagjában, melynek enyhe sátorában százak és százak a bolyongók, csüggedők közül megpihentek. Midőn ezen kiváló, eszményi jó ember, kinek nem voltak irigyei, kinek nem voltak ellenségei, kinek koporsóját nem nevető örökösök, hanem résztvevők, fájdalomtól lesújtottak százai állták körűi, visszaadta lelkét Teremtőjének. Körünkben, kik őt szerettük, becsültük, azon eszme merült fel: állítsunk emlékszobrot Zsinkó Istvánnak! 8