Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911
93 jellem tekintetében is megszilárdultán bocsássa ki, mert a befejezett, megszilárdult, megacélozott jellem csak az iskolázás után alakul ki a világgal való érintkezés és harc folytán; de azt elérhetjük, hogy az alapot megadjuk, a jellemszilárdságra való önművelésnek irányát megszabjuk; hogy az erkölcsi elvekből mintegy építőanyagot szolgáltatunk az egyénnek az önmagán végzendő munkája számára. A tanuló egyénisége kiismerésének, az önmunkásságra való szoktatásnak az eredménye az lesz azután, hogy a tanuló szívéből kipusztul az ellenszenv, amelyet az iskola iránt érzett; életének legszebb idejének azt tartja, amelyben szellemét művelte és tudását gyarapította, és nem azt, amelyet játékban, szórakozásban töltött. Ehhez az elérendő nemes célhoz Isten áldását és a tanári kar segítségét kéri az igazgató. A módszeres tanácskozmányok szeptember 11- és február 5-én voltak. Az ellenőrző tanácskozmányok okt. 28., dec. 16., márc. 16. és május 7-én voltak, az osztályozókat junuár 25. és június 7-én, illetve véglegesen június 24-én, a záróértekezletet június 28-án tartottuk meg. Ezeken kivül rendes tanácskozmányt tartottunk a jövő évi tankönyvek megállapítása, az ifjúsági könyvtári beszerzés, az ösztöndíjak odaítélése ügyében, míg a felsőbb hatóságokhoz intézett kérvényekre adandó véleményes jelentések megállapítását az Igazg. Utasít. 5. §-a értelmében intéztük el. A felvételi, javító és magánvizsgálatokat aug. 30. és 31-én tartottuk meg, amikor is felvételi vizsgálatot tett 3, javítót 33, magánvizsgálatot 2 tanuló. Magánvizsgálatot tartottunk még február hó 28. és 29., illetve május hó 9. és 10.-én és június hó 10. és 11.-én; a magántanulók összesen 5-en voltak. A beírás napjai 1911. június 30. és július 1., a tanév elején pedig szeptember 1., 2. és 4. napjai voltak. Beiratkozott összesen 489 nyilvános és 8 magántanuló, 4-gyel kevesebb, mint a mult évben. Görögpótló tanfolyamot az V. osztályból 26, Vl.-ból 16, VII.-bői 13, VIII.-ból 18, tehát 8-cal több választotta, mint az előző tanévben. A tanévet ünnepíes Veni Sancte-val szept. 5-én nyitottuk meg, 6-án megkezdődtek a rendes előadások. A fegyelmi szabályokat az igazgató és a tanári kar jelenlétében szept. 30-án olvastuk fel ünnepélyesen, amely alkalommal az igazgató beszédet intézett az egybegyűlt ifjúsághoz. A rendes előadások folyamát a Rendtartásban engedélyezett, vagy a Vall. és Közokt. Minisztériumtól ujabban elrendelt s helyi, rendesen vallási cselekményekkel összekötött szüneteken kivül csak