Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910

† Váradi Károly

Várad! Károly.

1861. okt. 6. — 1911. máj. 18.

Szerte e hazában sok szíven őszinte megilletődés vett erőt arra a híradásra, mely nemrégiben a székesfehérvári tankerület főigazgatójának, Várady Károlynak halálát jelentette. Szinte hihetetlenül hangzott, oly korainak tetszett mindenki előtt ez a megdöbbentő hír. Hiszen még ötvenedik évét sem töltötte be a középiskolai oktatásügynek ez az oszlopos erőssége, mikor hosszú küzdelem után egy alattomos kórnak áldozatául esett. Egy nagy energia lobbant ki vele, szegényebbek lettünk egy nemeken dobogó szívvel, egy értékes, tiszteletet keltő egyéniséggel.

Mert egyéniség volt ízről-ízre. Öntudatos, határozott, minden mástól elütő. Telve akaraterővel, szívóssággal, munkabírással. Hányszor sóhajtotta betegségében: ,.Mennyit tudtam volna én még dolgozni!“ — se szavak jobban jellemzik minden hangzatos frázisnál.

Valóban a munkának s a munkában élt, lankadást nem ismerve, pihenést nem kívánva. Tudatában is volt szellemi ereje kivételes fel- sőbbségének, de ezt sohasem éreztette másokkal. Amily sokat követelt önmagától, oly kíméletes, kevéssel megelégedő volt alárendeltjei munkájának megítélésénél. Szigorának ilyenkor élét vette jóságos szívének melege. Ritka gyöngédség párosult benne az erős akarattal és metsző ítélettel. A lelki képességeknek ez az öntudatos összhangja tette megjelenését — alacsony testalkata dacára — oly főlényessé_és mégis megnyerővé, vonzóvá, hogy egyforma mértékben ébresztett tiszteletet és rokonszenvet.

A munka jegyében, a kötelességteljesítés kategorikus imperativu- sának szakadatlan uralma alatt folyt le egész élete, melv külső mozzanatokban nem volt gazdag. Szegényes viszonyok közül, egyszerű polgári sorból emelkedett a kegyed tanítórend büszkeségei és a magyar művelődés vezetőemberei közé. Pályája csöndes, szürke professzori pályának indult s jó ideig mi sem mutatta többre hivatottságát.