Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910
Az energia fajtái és változásai
26 ezerszer és ezerszer élesebb érzékekkel, felruháznám a Laplace-szellem tehetségeivel, hogy nagyító nélkül is bepillanthasson a molekulák, az atomok, az elektronok világába és hogy a csillagász messzelátója, színkép- elemzője, íotografáló készüléke stb. nélkül is elhasson tekintete a Tejút egyik végétől a másikig. Éveinek számát hosszúra nyújtanám, hadd kísérje végig életét a csillagoknak is, meg a molekuláknak is keletkezésüktől elrrulásukig, hadd lássa, hogy a nagy természetnek is, mint édes mindnyájunknak homlokára van írva a legfőbb törvény: „Porból lettél, porrá válsz.“ Miután Józsue átkelt a Jordánon az Úr parancsára tizenkét férfiút választott vala Izrael fiai közűi, egyet-egyet mindenik nemzetségéből és mondá nekik: „Menjetek a ti uratok Istenetek szekrénye előtt a Jordán közepére és hozzatok onnét kiki egy-egy követ vállaltokon.“ „A tizenkét követ, melyeket a Jordán medréből vettek vala, Józsue Galgalában állító fel emlékjelűl és mondá Izrael fiainak: „Mikor megkérdenek titeket fiaitok holnap, mondván: „Mit akarnak ezek a kövek?“ feleljétek nekik: „E Jordánnak száraz medrén jött által Izrael, kiszárítván a ti Uratok Istenetek annak vizeit, míg átjöttetek.“ (Józsue könyve.4. R.) Ha az a tizenkét kőből álló oszlop ezt kérdést keltette fel Izrael fiaiban: „Mit akarnak ezek a kövek?“ annak a modern hitetlenkedőnek leikéből is elő kell törni e kérdéseknek: „Mire valók, honnét valók, mit akarnak ezek a csillagok?“ És „mert a teremtmények szépségének nagy voltából elég nyilván megismerhető azok Teremtője“ (Bölcs. k. 13. 5.), ha nem akarja magát az „Ignoramus et ignorabimus“-szal, a büszke emberi észnek evvel a lemondó vallomásával körülsáncolni, a Szenírás feleleténél c kérdéskre jobbat nem adhat: „Isten teremtette őket és az egek az Ür dicsőségét hirdetik.“ A hit és természettudomány. Évekkel ezelőtt a vasúton összetalálkoztam egy ügyvéd-emberrel. Beszélgettünk a sajtóról, a mai politikáról stb. Majd áttért útitársam diákkorára. Keményen kikelt hittanára ellen, ki rossz néven vette tőle, hogy naponként járt színházba. Igazgatója, ki hírneves pedagógus volt, megengedte és édes anyjának a színházban páholya volt. Én a hittanár pártjára állottam. Könnyű dolgom volt. Csak egy-két értesítőre kellett hivatkoznom, hogy álláspontját igazoljam. „A magyar színház, mely a XIX. sz. első negyedében a nemzeti kultúra egyik elsőrendű hajléka volt, ma az üres léhaságoknak sőt talán a botrányoknak gyűjtőhelye. Színházaink valósággal megölik az ifjúnak tisztességérzetét, szemérmét, úgy, hogy bátran fel lehet vetni a kérdést, eresszük-e ma gyermekeinket egyáltalában színházba? És ha azt mondja valaki, hogv ez a felfogás nem modern, inkább százszor elviseljük ezt a vádat, minthop'v a színházi botrányok mérgétől elzűlleni lássunk ifjakat, akiknek eddig ártatlan lelkét a színpadról szerte áramló szemérmetlenség szemeink előtt szennyezi be.“1 „A színházak, melyek elsősorban kultúrintézmények nevével működnek, a ledér erkölcsök 1 Székesfehérvári m. kir. áll. főreálisk, Értesítője. 1903. 50. 1.
