Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910

Iskolai közlemények az 1910-1911. tanévről - A tanintézet 1910-11. évi története

102 csak nagy nehézségek mellett képes megküzdeni a követelményekkel, tanácsunk csak ez lehet: jobb idejében az erejének megfelelő életpályára terelni őt, mint egy derékon félbeszakadt pályára a céltévesztett élet bá­natával e helyzetének tudatára ébredés keserű gyötrelmeinek en­gedni által. 9. A tanulók egészségi állapota. A tanulók egészségi állapota egész­ben véve kedvező volt. Az ősszel a városban dúló vörheny-járvány nem kímélte meg ifjainkat sem és ha könnyű lefolyású is volt a kór, a vele járó több ideig tartó kitiltás miatt az óra-mulasztások száma erősen felszoköt. Himlőoltásban az intézet 106 növendékét Ludwig Ferenc dr., vár. tb. fő­orvos úr részesítette. Az úszás és korcsolyázás ügye, amennyire az e te­kintetben mostoha helyi viszonyok megengedték, rendezve van. A hiva­talos szemvizsgálatot Bahula József, dr., közkórházi főorvos, az egészség­tan tanára szept. 21-én és május 3-án végezte. 10. Az alkoholellenes küzdelem. Intézetünk ez évben is következetesen folytatta e téren kezdettől fogva kifejtett munkáját és pedig azon az ala­pon, mely egyedül helyes s melyen egyedül illeszthető be az iskolai foglal­kozás keretébe. Ez a vallás-erkölcsi alap, mely kötelességévé teszi min­denkinek, hogy a szerte romboló alkoholizmus veszélyének gátat szabjon. Természetesen ez alapon a küzdelem eszközei is erkölcsiek voltak: céltudatos felvilágosítás a tanulmányokkal kapcsolatban, az akarat edzése, a lélek megnyerése a nemes küzdelemnek, oly generáció felnevelése, mely e fontos kérdés összes vonatkozásait ismeri s azokat a maguk helyén és idején a társadalom javára értékesíti. 11. Katonai céllövő tanfolyam. A tanfolyam célja az ifjúság katonai ismereteinek és katonai szellemének fejlesztése, a katonai fegyverrel való bánásmód, a nyugodt célzás és biztos lövés megtanulása. Vezetője Preisz Károly, majd utóbb Istvánffy m, kir. honvédfőhad­nagy volt, akik az oktatást több altiszt segédletével nagy buzgalommal végezték. A tanfolyamot Baitz József, m. kir. honvédezredes, a 19. hon­védgyalogezred parancsnokának képviseletében Rácz Gábor m. kir. hon­védalezredes nyitotta meg. Az ezredes úr meleg érdeklődéséért és az oktató főhadnagy urak eredményes fáradozásáért e helyütt is hálás kö­szönetét fejezi ki az intézet. A tanár-testületből a felügyeletet a VII—VIII. o. tanárai gyakorolták sorrendben. A tanfolyamon csak a VII—VIII. o. tanulói vettek részt, mintegv 50-en, kik hetenkint egyszer, hétfőn, majd utóbb szombaton d. u. 3—5 óráig, eleinte a tornacsarnokban, később a katonai gyakorló- vagy a lövőteren nyertek elméleti és gyakorlati oktatást a katonai rendgyakor­latokban, fegyverfogásban, a fegyvertanban, a célzásban, céllövésben és a katonai felszerelésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom