Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906
A történetírás bölcselete
Priscus építette hatalmas kloakában: s épen Róma lett az a központ, ahonnan a legeszményibb felfogás mindent felfrissítő életnedvei szétáradtak a különböző népek vénáiba. Eme szembeszökő megújhodás beható vizsgálata arra a tapasztalatra vezet bennünket, hogy az végelemzésben a lét nagy kérdéseire vetődött új világosság szükségszerű hatása gyanánt tekintendő. Az egyéni felfogás gyötrő chaosba bonyolította a lelki életet. A hitéleti elméletek jórészben a szenvedélyek uralmát igazolták, amelyeknek pusztító hatásai kézzelfoghatólag nyilvánultak az ember fizikai gyengülésében, erkölcsi elsatnyulásában. Mikor az egy Isten eszméje emelkedik az emberi életfelfogás zenitjére, a régi istenek oltáraival együtt pusztulnak el amaz irányelvek is, amelyeknek az anyagias, érzékies korszellem volt a talajuk, levegőjük. Az átalakulás — amint természetes — titáni küzdelmeket idézett fel. A keresztény vallás tekintélyi alapgondolata hadüzenet volt a rómaiak önös felfogásának, következőleg minden polgárt egyénileg érintett s ragadott belé a küzdelembe ; hadüzenet volt a császárkultusznak, miáltal az összes hatalom letéteményesét, a templomokkal, áldozatokkal s ünnepekkel imádott császárt hívta ki maga ellen. S a semmiféle anyagi erővel nem rendelkező új szellem diadala mégis feltűnő gyorsan elérkezik. Ghrysostomusnak már úgy tűnik fel a pogányság, mint valami elpusztult város, amelynek csarnokai, nyilvános épületei elhamvadtak s csak a romok alatt látni még egynéhány lézengő öreget és gyermeket. Ranke, aki egyáltalán nem tekinti a kereszténységet az idealizmus azon magas álláspontjáról, amelyen egyedül lehet helyes fogalmat alkotni róla, egyik művében kiváló elmeéllel nyilatkozik ama jelentős kulturális szerepről, amelyet a kereszténység az emberiség történetében betölteni hivatott. »A kereszténységnek — mondja — az volt a célja, hogy átkarolja az egész emberiséget. Az eredeti, legrégibb vallásos öntudatot . . . , mint amelyet nem zavar meg semmiféle állami vonatkozás, igyekezett a nemzetekben felébreszteni s ellenébe helyezte annak a világbíró hatalomnak (a római birodalomnak), amely nem érve be a földivel, az istenieket is alá akarta vetni a maga hatalmának. Ez által az ember bizonyos szellemi- elemet nyert, minthogy ismét önállóvá, szabaddá s személyesen legyőzhetetlenné vált; frisseség s új életrevalóság került a világ földjébe ; termékennyé lett új alkotásokra.« 1) Jelentékenyen módosulnak egyszerre a teremtés arányai. Az Istenség fogalma levet minden salakot s úgy lebeg most is az ő szelleme a rendezett világ, mint egykor a zűrzavar sötét vizei fölött. Nagysága, végtelen, tiszta lénye porig alázzák az embert, de ugyanakkor fel is emelik, mert a legnemesebb eszmény iránt tanúsított hódolat olyan szolgaság, amely egyének ') A római pápák története a négy utolsó században. Magy. ford. Lehr Albert. Budapest, 1886. I. 5.
