Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1902

Az ötletes irályról. Értekezés

Az ötletes előadás készsége hasznos.

És ez az éber gondoskodás, ha valahol, főkép ezen a téren igen szükséges. Mert — mint Quinctillianus igen szépen írja — „nem volna nehéz az ó és új történetírásból vett példákkal kimutatni, hogy semmi sem szerez az embernek több tiszteletet, kincset, barátságot, méltánylást a jelenben és a jövőben, mint az előadókészség. Ámbár e tanulmány becséhez méltatlan dolog e csekélyebb jutalmat várni oly foglalkozásért, a melynek gyakorlata, puszta birtoka is a legbőségesebb élvezettel jár.“ *) És valóban, lehet valaki ismeretekkel, bölcseséggel a legdúsabban megrakva; ha ezen kincseit tetszetős alakban nem tudja forgalomba hozni, csak olyan leszen, mint a kincsekkel bőségesen megáldott bányaér, a melyet azonban tulajdonosa a fölszinre hozni és értékesíteni nem képes; parlagon hever az és sem tulajdonosának, sem másnak hasznára nem válik. Olyan az e fajta világosság, mint a véka alatt fénylő gyertyaszál, melynek csak akkor volna értéke, ha azt rej- tekéből előhoznák, „hogy világoskodjék mindazoknak, kik a házban vannak.“ Míg az olyan ember, a ki tán kevesebb szellemi kinccsel rendelkezik is, de azt árúba bocsátani, kellőkép értékesíteni, megfelelő módon kifejezésre juttatni képes, másoknak is, magának is több hasznot hajt. Azután hiába, a beszédből Ítélem meg, kivel van dolgom; mert a beszéd olyan, mint a manometer: megmutatja kívül, inilyen feszítő erő van a kazánon belül. „Oratio vultus animi est“ mondja Seneca; „a beszéd a lélek tükre,“ „le styl c’est l’homme,“ „qualis vir talis oratio,“ mondják a közmondások.

És ha e közmondások igazak, ha egyáltalán minden beszéd fokmérője a lélek tartalmának, akkor első sorban kell ezt állítanunk az előadásnak azon fajáról, amely ellentétben a külső térbeli vagy időbeli benyomásokat tárgyaló leírással vagy elbeszéléssel, a léleknek belső tartalmát: abenne rejlő bölcselmi vagy erkölcsi igazságokat tükrözteti vissza. Az ilyen belső igazságokat föltüntető előadás minden mondata a léleknek arcképét adja; minden szava egy-egy szilánk, amely megmutatja, hogy az a lélek, a melyről leválott, arany-e vagy pedig értéktelen érc. Épen ezért, ha egyáltalán szükséges előadókészségünket fejlesztenünk, akkor első sorban szükséges ennek amaz ágát figyelmünkre méltatnunk, amely tárgyául a lélek benső tartalmát alkotó igazságokat választja: az okoskodó, bölcselő előadást. Ezen bölcselő előadásnak pedig szépségét, tetsző voltát az igazság és az ötletesség adja meg épúgy, mint a leiró és elbeszélő előadásnak a szemléletesség és érzelmesség. Ez utóbbit a szépirályról szóló értekezésemben2) lélek*) Quinctillianus: Institutio oratoria. Lib. XII. 29.

3 Nehány szó a szépirály fejlesztéséről. Pécs, 1900.