Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1900

7 Inczédyt, a kezdő tanárt, érdekes alakban mutatja be az az eset, mely vele'a legelső órában a nyolczadik osztályban történt. 18(55 őszén megkezdődtek az előadások. A nyolczadik osztály elhatározta, hogy a mennyiségtan új tanárát első órája előtt küldött­ségileg üdvözli a szobájában. így is történt. Az első óra előtt a kül­döttség Inczédy üdvözlésére megy. Kevés vártatra visszatérnek a kül­döttségi tagok, a kik közül az egyik ezen szavakkal lépett az osz­tályba: -No fiúk. az idén jó dolgunk lesz. Nem lesz semmi baj a kréta körül. Az új tanár apró, piczike ember, a kivel majd könnyen elbánunk! • Az osztály ezen jó hirneJc megörült s zajongni kezdett, E közben betoppan a kis apró ember, sietve fölmegy a cathedrára. a lármáért kissé szemrehányólag végig tekint az osztályon, az osztálykönyv hiva­talos bejegyzéseivel végez s hozzáfog az előadáshoz. Hangja kezdetben halk, csendes, hogy nagyobb legyen a figyelem; majd egyre emelke­dik, leköti a figyelmet s világos és alapos előadásával rövid egy óra alatt meghódította magának a korban vele versenyző ifjakat. A mint a teremből távozott, az osztálytársak szótlanul néztek egymásra: mi­közben a küldöttségnek óra előtt oly hangos tolmácsa ily szavakra fakadt: «No én ugyan megjártam! De ki nézte volna ki ezt ebből az apró emberből?«* Igen, ez az ifjú tévedett, — de csak félig. Másrészről igaza volt; mert egész esztendőben nem lett baj a kréta körül. Inczédy didacticai és paedagogiai alapelve : A tanár tudja a tár­gyát és szeresse az ifjúságot / Ezért készült oly serényen a tanárságra; midőn meg elérte, vasszorgalommal egészíti ki ismereteit, sokat olvas és tanúi. A tanári vizsgálatot a mi ekkor új dolog volt — hama­rosan és fényes sikerrel letette. Ezentúl nyugodtabban, de ismereteit egyre szélesbítve és mélyítve dolgozik. Jó és tudós tanár akart lenni. Előadásait mindegyik szaktárgyából s mindegyik évfolyamra gondosan kidolgozza és lejegyzi; s a mint évek multával tapasztalatai tágulnak, egyre javít s igazít rajtuk. Ő maga logicus, világos fő — mathematikai szaktárgya szelle­mének megfelelően — szigorúan rendszeres, szabatos gondolkodással. S hozzá még jó előadó is. Magyaros s könnyed nyelvezete, a fonto­sabb dolgoknak kellő helyen s ügyes módon kiemelése, a tételek sza­batos kifejezése, az anyag áttekintő csoportosítása, az önbizalom föl­ébresztése. az önálló gondolkodáshoz szoktatás, az ifjú munkájának * D. tíy. szives közlése. Tájékozó adataiért e helyütt is hálás köszönete­met tolmácsolom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom