Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1900

118 s tanóránkint meghallgatta az előadásokat, jelen volt. a kísérleteken, sok hasznos útmutatást nyújtott e téren s végül elismerését nyilvá­nyítva, észrevételeit bizalmas úton közölte az igazgatóval és tanárokkal. 4. A tanári testület. Intézetünk kegyura, mólt. Vajda Ödön zirczi apát úr Inczédy Dénes igazgatót, kinek hervadhatatlan érdemeivel s áldott emlékével értesítőnk élén foglalkozunk, magrongált egészségi állapotára való tekintetből állásától felmentette s szentgotthárdi alper­jelnek nevezte ki, helyébe Vass Bertalan drfc állító-ta. ki 21 éven át volt a székesfejérvári főgimnázium tanára; Nagy Banjámin drt, a tör­ténelem és latin nyelv oki. r. tanárát az egri főgimnáziumba helyezvén át, tanszékét Juhász Ervin, ugyanezen szakok h. tanárával töltötte be ; Soóstó Gyula, oki. rajztanár 32 évi érdemekben gazdag munkásság után nyugalomba vonulván, helyébe az intézati kegyúr ren lelkezésa szerint Szontagh Tibor, helyettes tanár lépett, ki a miskolczi főgimnáziumtól került intézetünkhöz. Az ily módon szervezett tanári testületben 14 cziszt. r. áldozópap, egy világi rajz- s egy világi tornatanár kezdte meg a tanévet s foly­tatta munkáját október 27-ig, mely napon Agh Timót dr., a természet­rajz és földrajz tanára állását elhagyta, tanszékének ellátására nov. 6-án Szentgotthárdról Békéi Vilmost, évekkel elő'">b tanárát ez intézet­nek, rendelte helyettesül az intézeti kegyúr. Teljes nyugalommal a tanév hátralevő részében sem folyhatott a munka, a mennyiben egyes tanerők gyengélkedése, az igazgató 3 heti szabadsága, az orsz. tornaversenyben való részvétel nem egy esetben tette szükségessé a helyettesítést; rövid idejű szakszerű helyettesítésre azonban csak 3 esetben volt szükség. A tanári kar tagjai szoros kötelmeik teljesítése mellett nem csak mint az intézeti egyesületek lelkes vezetői, a könyv- és szertárak gon­dos őrei, a rendkívüli tárgyak buzgó tanítói végeztek hasznos munkát, hanem tudományos, közművelődési, társadalmi téren is dicséretes, emberbaráti és hazafias tevékenységet fejtettek ki. Az intézeti igazgató, kit az országos Vörösmarty-századünnepet rendező bizottság még tanársága idején emlékbeszéd tartására kért fel, az 1900. decz. l-én Székesfejérvárott lefolyt országos ünnepen felelt meg e megbízatásnak. Emlékbeszéde megjelent a Czapáry László dr. szerkesztette Vörösmarty-emlékkönyvben, IX—XLIX. lapon. Közremű­ködött a korán elhunyt Greizinger Iván dr. síremlékének felállítására Székesfej érvárott ápr. 8-án rendezett hangversenyen is. Bittér Illés, mint a -Pécsi Kath. Kör»-nek titkára különösen a köri ünnepélyek és felolvasó-esték rendezésében fejtett ki nagy buzgó­ságot. Mint a Zsinkó-emlék-bizottság titkára, sokat fárad b. e. Zsinkó István kanonok, intézetünk volt~|püspöki biztosa s a szegények áldott

Next

/
Oldalképek
Tartalom