Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1900

110 4-gyeI több rendes tanuló, mint a mult tanév elején. A görögpótló tan­folyamot az V. osztályból 16, a Vl-ból 10, a VH-ből 7, a VlII-ból 4, tehát 3 tanulóval több választotta, mint a lefolyt tanévben. A tanévet szept. 5-én ünnepies Veni Sancte-vel nyitottuk meg. Ugyané napon fejezte be áldásos életét az intézet volt igazgatója, Inczédy Dénes. Az intézetet ért ezen gyászos esemény miatt szept. 6—7-én szünetelt az iskolai foglalkozás. A rendes előadások — egybekötve osztályrendezéssel — szept. 10-én vették kezdetöket. Szept. 10—11-én magánvizsgálatokat tartottunk a rendes előadások mellett. A fegyelmi szabályokat igazgatói intelem és törvénymagyarázat kíséretében szept. 24-én hirdettük ki. A rendes előadások folyamát a Rendtartásban engedélyezett, vagy a vall. és közokt. minisztériumtól ujabban elrendelt s helyi, rendesen vallási csellekményekkel összekötött szüneteken kívül egyéb szünna­pok nem szakították meg. Mind a rendes, mind a rendkívüli tárgyakból előirt tananyag az állandó tanmenet szerint teljes feldolgozásban részesült. Rendkívüli tárgyak voltak a franczia és olasz nyelv, gyorsírás, műének és zene; a szabadkézi rajzra ez évben sem jelentkeztek kellő számmal tanulók. Az évvégi vizsgálatok következő sorrendben folytak le: VIII. osztály: hittani vizsgálat május 7-én, a többi tárgyakból pedig május 9.. 11., 13., 15-én; az érettségi vizsgálatok írásbeli részét május 17., 18., 20., 21., 22-én, míg a szóbelit június 20., 21., 22., 24-én tartottuk meg. I—VII. osztályban a hittani vizsgálatokat ngos Wurster József, dr. kanonok úr, mint püspöki biztos, elnöklete alatt jún. 10—11-én ejtettük meg; a többi tárgyakból az 1. és IT. osztályban jún. 15. 18-án, alti. oszt. jún. 14., 17., 19-én, a IV. oszt. jún. 13., 17., 19-én, az V. és VI. oszt. jún. 14., 17., 19-én, a VII. oszt. jún. 13., 17. és 19-én a tan­tárgyak csoportosításával folytak le a vizsgálatok; az évvégi magán­vizsgálatok jún. 11—12-én voltak. A helyi tornaverseny jún. 25-én volt, de részt vett a tanintézet a magyar tanulók országos tornaversenyén is 27 tanulóval a torna­mester s két vezető tanár felügyelete alatt. A helyi versenyben győztesek elismerő okleveleket nyertek, és pedig a síkfutásban : Károly Gyula, Gálovics Rezső, Lengyel József I., Szandt­ner Károly, Szigriszt László, Stauroczky László II. o. tanulók. A magas-ugrásban: Belmann Kálmán (1'45 m.), Kovács Jakab (1'40 m.),

Next

/
Oldalképek
Tartalom