Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1898

E körülmények elősorolását, a nyugvó dolgoknak leírását még élénkebbé lehetjük azállal, ha azokat mint mozgókat tüntetjük fel; ha a térben egymás mellett levőket, mint időben egymás után következőket festjük. így Homeros, midőn Achilles pajzsát leírja (II. XVIII. 468.), azt »nem úgy mutatja be, mint már meglevő, kész dolgot, hanem mint készülőben lévőt.« *) A pajzsot magát nem látjuk, hanem csak azt, hogy miként készül. Ez állal a benyomások időtartamát huzamosabbá teszi s így ' a hatás erősségét is fokozza. A leirás ezen módjának nagy előnyét észreveszszük, ha Achilles pajzsának festését Aeneas pajzsának leírásával (Aeneis VIII.) egybevetjük. Vergilius ugyanis a már kész pajzsot ismerteti. Ezáltal azon érdeklődés és közreműködés, a melyet Homér leírása kelt, elmarad, és az élénk, mozgalmas esemény helyett itt unalmas festményt kell szemlélnünk. A megjelenítésnek ilyen élénkebb, dramalikusabb módját alkalmazzuk erősen fölcsigázott hangulatunk tolmácsolására és ennek másokban való fölkellésére az úgynevezett látomásban (visio). Itt is a mull vagy jövendő eseményei, mint jelenben szemeink előtt történők, a holtak mint élők jelennek meg. így Vörösmartyt az »elmúlt szép telteknek gondja« még az éj sötétében sem engedte nyugodni s folyton izgatta lelkét, a mely előtt, ily izgatott állapotban, megjelenlek a múllak képei: Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolája. Derengő Lelkem előtt lobogós köpjük és kurdok aczéli Szegdelik a levegőt: villog, dörög a hadi környék. Látom, elül kaczagányos apák s heves ifjú leventék Száguldó lovakon mint törnek halni vagy ölni ; Zászlódat látom Bulcsú s szemem árja megindul. Zalánfutás, I. ének. Vagy a jövő képei jelennek meg a lélek előtt. Mint Arany János »Rachel siralmában« látjuk : íme látok, látok, megnyílt a jövendő Távolban közelben ; Kiről annyi jósnak zengett ihlett szája, Megszületett, érzem, Judának királya Kicsi Bethlehemben! Vagy a megholtak, mint élők tűnnek föl előttünk. Zimankós éjszaka sötétje Tekint be rám az ablakon; Síkolt a szél, kaczag felettem, S én tépelődve hallgatom . . . A rémes éjszaka ködében ') Lessing: Laokoon 184.