Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1897

— 97 — Ezután Nagy Benjamin dr. a következő lelkes hangú beszédet tartotta : »Tudjátok-e, kedves ifjak, az örömhírt, mely bennünket ma egybehítt? Nem veszitek észre ? Elhallgatnak a régi kor szomorú, bánatos nótái, a király dicséretét zengik mindenütt, mert a király a mienk ! Elnémulnak a mull századi »sirva-vigadó« magyar énekek, mert mindenkit megragad az igazság ereje ; a király megbecsüli multunk hagyományait, nagyjaink emlékét megörökíti, nekik szobrot emel. Szeptember 25. E napon jelenik meg a királyi kézirat, szélsebes szárnyakon száll szanaszét a csodás jelenetnek hire, száll városokon, falvakon keresztül, folyókon és hegyeken át, visszhangzik a hármas bérczen. (Itt fölolvasta a királyi kéziratot egész terjedelmében.) Kiknek állít szobrot a koronás király? Csodálatos, de igaz! Szent István szelleme támad fel újra, szent István méltó utódja köti lelkünkre az ős Parainesis vezérlő eszméit. »Int az idő, nemzetem, kelj fel a puhaság párnájáról, ápold a keresztény hitet, támogasd annak buzgó szolgáit, tiszteld meg a világi vitézeket; az alkotmányt, a törvényeket, az ősi szokásokat fel ne add soha, becsüld meg a műveltséget, még ha idegenből szakad is hozzád, mert enélkül az ország gyarló és töredékeny!« Képzeletem visszaszáll a múltba. Látom, mint remeg, aggódik halálos ágyán első királyunk és félti a kereszténységben még gyönge országát az előrelátható viharoktól. Im, alig temetik el a szent királyt, már kitör a vihar; a kelő nap első sugarára a források fejénél kigyúl a pogány oltárok áldozati tüze. A táltos szügyön szúrja a hófehér mént . . . megszúr, megsebez vele minket is, mert halálra keresik a királyi nevelőt, az olasz műveltségű agg Gellértet és vérére szomjazva, a budai révnél átküldik őt a kereszténység ősi vértanúi közé. Vérének illata felszáll az égbe, nem boszut,, engesztelést kér megtévedt népünkre. A lenyugvó nap utolsó sugarára az oltár áldozati tüze újra kialszik, a vallási vihar is elcsöndesül, jaj, de nem örökre! Ki az ott hat század után a messze távolban ? A szikár test büszke főt hordoz. Dús hajzat, tömött bajusz, spanyol módra nyirt szakái köríti arczát; magas, nyílt homloka, mintha elmélkednék, gondokba merül, fényes szemei villognak, összeszorított ajkai erős akaratra mutatnak, ajkáról mézédesen folyik a szó; a nép embere, a tömegek nyelvén, nemzeti nyelvünkön beszél. Majd a tollat forgatja kezében, épen a Kalauzt Írja, polemikus fejtegetéseit bihari földijeinek egyszerű eszejárásához alkalmazza. Emléked, Pázmány, ma is él e népben, te téritéd vissza az egész főnemességet igaz hitedre, édes hazánkban <szóval és tollal« te vagy a római egyház második megalapítója ! »Int az idő, nemzetem, kelj fel a puhaság párnájáról, ápold a keresztény hitet, támogasd annak buzgó szolgáit, tiszteld meg a világi vitézeket is « Hangzik újra felém az ős szózat. Egygyé olvad régen a magyarban a templom és vár képe, a várból a templomba, a templomból a vár alá vonulnak. Hittel a szivükben, karddal a kezükben mennek a kereszlénv hősök a pogány török ellen. Elhagyva a várat, megy a török réme, nagy Hunyady János. Egész testét, lovát vaspánczél borítja, sörényes sisakja messziről tündöklik, csikorgatja fogát, ragyog 7