Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1896

kereste fel e végből a boldogult, a mikor örömest vett részt egy kis szórakoztató játékban is, hogy mint mondá : »diabolus ne otiosos inveniat: hogy az ördög tétlenül ne találjon bennünket.« Csak kicsiben szeretett játszani, mert ő szórakozni, s nem nyerni kivánt. Különben az a ritka játékos volt, a ki nyerni nem akart, s a kitől a nyereséget senki sem sajnálta, mert annál több jutoLt szegényeinek. Ezen estéli szórakozásra naponként pontosan megjelent, még a legrosszabb idő sem tartotta vissza. Élete utolsó évében csak pénteken nézett át egy kis beszélgetésre és csak ekkor engedte meg, hogy haza kisérjük, miről megelőzőleg a szerény férfiú hallani sem akart. Eddig ünnepeltünknek csak érdemeiről, erényeiről emlékeztünk meg. Hát hibák, gyarlóságok nem voltak ő benne? Nem volt ő is gyarló, hogy ne mondjam bűnös ember ? Nem tudom, — Isten tudja ! De ki is keresne a napban foltokat a fénysugár özönében ? Ő annak tartotta magát, hiszen végrendeletében is igy imádkozik: »Atyám a te kezedbe ajánlom bűnös lelkemet.« Alázatos lelkülete bűnösnek mondá, mert gyakran hasonlítgatta életét Jézuséhoz, gyakran olvasgatott lelkiismerete könyvében. De épen azért tisztogatta is lelkiismerete kertjét, jól tudván, hogy a kertben is csak úgy virulnak a szép virágok, ha a gaz el nem nyomja ; ezért borult igen gyakran lelkiatyja lábaihoz, hogy általa hallja Jézusnak bűneitől feloldozó igéit. Élelszentségének, Isten és felebaráti nagy szeretetének lorrása az élő hit alapján a gyónás és az oltáriszentség volt, melyet mint a választottak eledelét, naponkint vett magához. De nem folytatom tovább. Nincs is rá szükség. Élete nyitott könyv volt, melyből mindenki ki csak ismerte, olvashatta ritka, szinte páratlan nemes szivének erényeit. Ezt a férfiút, ki oly nagy űrt hagyott maga után, ragadta el tőlünk a halál, kinek nagyságát és szeretetre méltóságát semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy nem volt senki, ki hallván Zsinkó halálát, örült volna. Halála, mint azt az a ritka nagy részvét temetésekor mutatta, senkire sem volt közönyös; sőt ellenkezőleg barátaira siralmas, tisztelőire szomorú, jótékonysága részeseire, a szegényekre lájdalmasan leverő, úgy, hogy elmondhatjuk Horacziuszszal (Lib. I. ode XXIV.): »Mull is ille bonis flebilisoccidit, nulli flebilior, quam vobis: sok jóra hárult mély leverőn e gyász, de mint ti reátok, úgy senkire — Zsinkó szegényei!« íme egy férfiú ! kit jó barát és ellenség szeret, becsül, tisztel vala; ki előtt elöljárója tisztelettel hajolt meg; kit szegényei bálványoztak, »Pista bácsu-nak hívtak, mint a hogy a kopottas, foltos ruháju, közönséges és magasztos arczulatú agg papot, sz. Vinczét nevezték Párizs szegényei! És e drága agg, gyermekségétől azon pillanatig, a mikor egy jámborul eltöltött élei után mintegy Isten csókjára a szemtanuk állítása szerint »mosolyogva«, észrevétlenül elaludt, mint az ártatlan kisded édes anyja ölében, e drága agg — büszkén valljuk — a mienk, a mi egyházunké vala. Ő a katolikus hitet vallotta, még végrendeletében is kalolikus voltát hangsúlyozza, a katolikus egyház parancsait követte, ennek szentségeivel élt, s ezek állal lett nagygyá. Mi joggal és büszkén állítjuk ezt! De ezzel ne érjük be; mert igaza van egy finom érzékű nőnek, ki azt mondá: »A katolikusban csak a/J a jogot ismerem el, bogy jobban