Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1895

emzetünk nagy ünnepét, magyar hazánk ezeréves fennállásának emlékét megülte intézetünk is. Ünnep volt az egész esztendő az egész hazában, a honfiúi büszkeségtől felmagasztosult lélek ünnepe. Mintha jobban éreztük volna, mint valaha, magyar voltunkat, mintha büszkébbek lettünk volna arra, hogy Isten magyaroknak teremtett minket; mintha hálásabb szivvel tekintettünk volna, mint egyébkor, a mindenség Alkotójához, ki e hazát ezer évig fenntartotta. Mégis összes magasztos érzéseink, emelkedett gondolataink azon nap köré csoportosulnak, mikor lelkünk megszentelt érzeményeiről nyilt vallomást tettünk ; mikor a hazaszeretet és áldozatkészség erényeinek láttán felbuzdulva megfogadtuk, hogy hazánkhoz hivek maradunk. Ünnepélyünk két részből állott. Az elsőt május 8-án délután tartottuk meg a szépen feldíszített tornacsarnokban a hatóságok fejeinek, a város intelligencziájának oly impozáns részvétele mellett, hogy a tágas csarnok nagyon is szűknek bizonyult a disztingvált közönség befogadására. Pontban 5 órakor a főgimn. énekkar és a szintén gimnáziumi tanulókból alakult zenekar nyitotta meg az ünnepélyt, előadva Wajdits Alajos dr. által szerzett »Millenniumi himnusz «-t, melynek szövegét Rézbányai József dr. irta. Azután az intézet igazgatója tartotta meg ünnepi beszédét. A tanuló ifjúsághoz intézte szavait, egyes hű, élénk színekkel festett képekben mutatta be nemzetünk nagy férfiait, hol fényes, hol gyászos múltját, hogy a tanulók szivéhez közelebb férkőzve, a mult tanulságaiból annál inkább lelkesítse őket jövő hivatásuknak teljesítésére, a vallás alapjain épült hon megvédéséré és felvirágoztatására. Az igazgató beszéde után Szuly Aladár, VIII. o. t. szavalta el a »Szózat«-ot. A szép szavalat hatását nagyban emelte az énekkar dongó-kar kísérete. Majd Réder Károly, VII. o. t. adta elő Várady Antalnak, intézetünk volt tanítványának ez alkalomra irt, remek s helyi vonatkozásainál fogva kétszeresen kedves, hatásos, »Az ezredik esztendő« cz. költeményét. A gyönyörű verset a tanári kar kinyomatta s az ünnepély emlékére az ifjúság s a jelenvoltak közt kiosztotta. Az 5. pont Auber Ferencz »Imá«-ja volt, melyet a főgimnáziumi énekkar adott elő. Igen hatásos volt Tonika Pálnak »A költő látomása« czimü melodrámája, melyhez a zongorakiséretet Buday Dezső, VIII. o. t. irta. Szuly Aladár, VIII. o. t. szavalta a költőnek aggodalmait, kétségbeeséséi a jelennek sivár viszonyai felett; a nemzet géniuszának biztató jóslatát, hogy »e nemzet él s élni fog, mert élni tud és akar«, a nemtő szavait, melyek fényt derítenek a költő sötét vízióira s reménynyel töltenek el a jövendő ezredév iránt, Fischer Béla VIII. o. t. interpretálta. Az ünnepet az ének- és zenekar fejezte be a »Himnusz« előadásával, melyet a közönség állva hallgatott végig. Ünnepségünk második része a templomban, az Isten házában folyt le. Mintha a közönség is velünk együtt érzett volna; ugyanaz az intelligens pub-