Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1894

Inczédy Dénes 30 éves tanügyi munkásságának jubileuma, közli Gyikos Péter.

— 90 — gazabb. Hatványozza örömemet és édes megnyugvást ad az, hogy csendes, szerény, de jóakaratú és hosszú munkának elismerése, mert igy remélhetem, hogy ha Isten kegyelme fentart, a jövőben ily körben és irányban nem leszállítani, de emelni fogom az alapot, melyen e kereszt áll. De nemcsak örömmel és megnyugvással tölti el szivemet e magas elismerés, de felemel, lelkesít és pedig nemcsak engem, de mindnyájunkat, kik a nevelés, oktalás szerény és nehéz pályáján miiködünk, mert fényesen bizonyítja, hogy a legmagasabb elismerés napjának sugara nemcsak a hegyek ormát, a százados tölgyek koronáját aranyozza meg, de leszáll a homályos völgyekbe is, hogy eloszlassa a homályt s fényt, meleget, életet öntsön az alacsony, de gyümölcsöző fácskákra is. Ő Felsége Első Ferencz József apóst: királyunkat édes hazánk dicsőségére és javára a királyok királya boldogságban és dicsőségben éltesse! (E végpasszust állva hallgatták meg a jelenlevők.) Az ifjúság énekkara erre Hoffer «Király hymnusz«-át énekelte el elismerésre méltó precizitással; mire a tanári kar fölvonult az emelvényre; a tanárok nevében Gyikos Péter tanár a következő beszédet mondotta : Főtisztelendő Igazgató ur! Tisztelt és szeretett Vezérünk ! Iíarmincz éves tanügyi munkásság ünneplésére gyűltünk ma együvé, hogy fenkölt személye iránt tiszteletünk, hálánk és ragaszkodásunk érzelmeit tolmácsoljuk és adóját lerójjuk. A nagyérdemű közönség személyében Pécs városa, Baranya s a szomszédos vármegyék e perczekben egy családdá olvadnak azonos meggyőződéssel és érzülettel. E család egyik tagja a pécsi katholikus főgimnázium tanári kara az ő tanuló ifjúságával. S bár a dicsőség és tisztelet tényeit szívesen megosztjuk másokkal, ünneplésedből a főrészt — kedves kötelességül — magunk számára kérjük. Igen, jeles férfiú, az a testület áll ma előtted, melynek hivatásod 1865ben avatott tagjává. Nehéz időket élt akkor nemzetünk. A szabadságharcz keserves utóhangjai még országszerte zúgtak ; államéletünk folyama még nem jutott vissza rendes medrébe ; épp ekkor jelölte ki Deák Ferencz, a haza bölcse, az engesztelődés útját. Erre bizalom és remény kelt a nemzetben. Lelkesedés szállja meg a sziveket. Mindenki látja és érzi a mulasztást. Tenni, munkálkodni, — ez lesz a jelszó. S te megértetted a kor szavát. Odaadó munkával ismereteket gyűjtöttél, s életednek 22-dik évében mint kész tanár foglaltad el a pécsi főgimnázium mennyiség- és természettani tanszékét. Itt gyűjtötted azon babérokat, melyeket ma koszorúba fonunk homlokod körül. Mint tanár hivatásod magaslalán álltál mindenkor. Biztos és alapos ismereteid, tudásod tartalma és foka személyednek tisztelőket, előadásaid természetessége s józan világossága meg a tudománynak uj munkásokat szerzett tanítványaid sorában. De te nemcsak tanítottál, — neveltél is. S ezer szerencsére a nevelés eszközeit magadban hordozád. Kristálytiszta jellemed, önzetlen egyéniséged, igazi jóakaratod, gyermekded lelkületed, ' kivétel alá nem eső osztó igazságérzeted ifjút és szülőt örökre lekötelezett irántad. De meghajoltak egyéni tulaj-