Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1892

XIII. Gyikos Péter: Leo élete és működése

— 15 —• lik, hogy liui hódolatát, szeretetét és ragaszkodását kifejezze, minket magyarokat külön audientián fogad. De kifogynék az időből, ha mindent, — bár rövid kivonatban, elmondani akarnék, azért csak a főbb pontokat emlitem meg. Amerikában az egyház állapota eléggé megnyugtató, sőt örvendetes ; a hit-élet több helyütt virágzik, a missiók terjednek XIII. Leo kormányzása alatt. — Visszaállította a hierarchiát Scotia-, Bosznia-és Herczegovinában; rendezte a szomorú viszonyokat Svajczban. hol az ó-katholikusok féktelenkedtek a kormány pártfogása mellett, a püspököket száműzték. — Hierarchiát szervezett KeletIndiában, Ceylonban: igyekszik a keleten élő katholikusokat a schismától megóvni ; az örmény és chaldaei katholikusok közt a már-már létrejött szakadást bölcseségével megszüntette; I 'erzsiával a viszonyt a legszivélyesebbé tette, hol a missionariusok örvendetes eredménynyel juttatják uralomra a keresztet; lel tudta tartani a barátságot Chinával, noha a kedélyek nagyon el voltak keseredve az európaiak iránt az utolsó háború óta; levelet irt Japánba a mikádóhoz, a katholikusok számára nagyobb szabadságot kér és jótékony intézeteiket ótalmába ajánlja. Általában XIII. Leo a világegyház kormányzásának gondjai közt kiváló figyelemmel kiséri a missiókat; buzdítja a katholikusokat, hogy ima és alamizsnával segítsék azokat. Missioival megelőzi Stanleyt s nemcsak átvonul Afrikán, de állandó intézeteket is állit Congo esésinéi, a Nyanza partjain; — kíséri útjában Emin pasát s Portugal örömtől lelkesül, midőn látja, hogy a Zambesi n civilizatio kezd fölvonulni XIII. Leo aegise alatt: majd ujnemü keresztes hadjáratot szervez egy bíboros vezérlete alatt az emberi méltóság meggyalázása ellen és hatszáz- ezer felszabadult rabszolgának háláját fűzi dicsősége koszorújába ; majd érsekségeket, püspökségeket, apostoli vicariatusokat állit, missionariusokat küld Patagonia, Ausztralia, Braziliába és a világ minden részére. így hinti a pápa, még megkötött kezeivel is, a hit, az erény, a keresztény civilizatiónak magvát a vad népek szivébe, míg a civilizált népek között a tudomány, a műveltség kinövéseit, fattyuhajtásait nyesegeti. Mégis a világ nagy váddal terheli az egyházat, mintha nem volna barátja az előhaladásnak. — Pedig az egyház soha sem vetette meg a tudományt és civilizátiót, —ő tett és tesz legtöbbet mindkettőnek felvirágozására. - Kezdettől fogva legkészségesebb és legtevékenyebb barátja, minden társulásnak, intézetnek, mely az ifjabb nemzedék szellemi vagy anyagi tökéletesedését alapelveivel egyezőleg czélozza. — De az egyház máskép mérlegeli a képzettség és tudománybecsét, mint a világ, — innen a vád! Az egyház mindig az ember végczélját tartja szem előtt. Az olyan tudomány- vagy civilizatiónak, mely az ember legmagasabb rendeltetésével ellenkezik, soha sem fog hódolni, soha sem fog tömjénezni, — hanem elitéli, kárhoztatja. Ámde a kevélység, mely őrültségében az észt Isten fölé helyezi, nem engedi meg a XIX. század felvilágosodott gyermekeinek, hogy oly hitet valljanak, a melyet a kevésbé művelt, de mindenesetre józanabb és erkölcsösebb századok vallottak, — nem engedi, hogy ők, kik villanynyal közlik gondolataikat a legtávolabb fekvő világrészekkel is, felírják a hangot, napfénynyel rajzolnak,