Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1891

Dr. Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora.

— 8 — s mi ezeknél még sokkal több, hazánk némely leghűbb, de egyszersmind legegészségesebb velejű fiai, felfogván nemzeti létünk diagnózisának megváltozását, bátran kimondják és a szerint cselekednek is: hogy as agitatiónak szüksége ez ideig óráig megszánt.« Mélyen megdöbbent tehát Széchenyi, midőn az 1841-iki újévvel meginduló »Pesti Hirlap« hasábjain az agitáczió folytatását látta. Aggodalmát növelte a tudat, hogy Kossuthnak gyönyörű nyelvezete, mesteri stílusa, az eszméket hazafiasan fejtegető tárgyalása, az érzelmekhez férkőző s a nemzetet szíven kapó vezérczikkei csakhamar meghódítják a közvéleményt Kossuth számára. Széchenyi a »Pesti Hirlap«-nak első 18 számából látta már a különbözőséget, mely közte és Kossuth között fönforgott. Elveik ugyan egyezők voltak; miért is Széchenyi határozottan kijelenti, hogy a Pesti Hírlapban fejtegetett elveket legnagyobb részben magáéivá teszi, sőt a legédesebb atyai érzések között jobbadán magáéinak ismeri. Irányukban azonban eltértek. Széchenyi az átalakulás súlypontját az arisztokrácziában látta, — Kossuth meg a középnemességben. Széchenyit már születése, nevelése és családi hagyományai az arisztokracziához csatolják. Első jó barátját, s egy ideig elvtársát, Wesselényi bárót is ezen körből szemeli ki. Látta ugyan, hogy a főrendek jó része elnémetesedett, s a közszolgálat helyett az udvar kegyeinek keresésében fáradozott; tie látta egyúttal azt is, hogy a főrendeknek nagy birtokaik vannak, gazdagok és befolyásosak, — s így, ha csak néhány főbbet sikerűi is az ügynek megnyerni, dűlőre viheti a magyar nemzet ügyét. A köznemesség Széchenyi előtt nem sokat számított, mert tudta, hogy ez a rendi intézményekből egy hajszálnyit sem akar engedni; már pedig a hazafiság hőmérője Széchenyi szerint épen e pontnál mutatott zérus fokot. Hiszen ismeretes az ő felfogása a »Corpus Juris«-ról: ». . . . csak akkor fog a két roppant foliansnak becse kezdődni, mikor legalább is kilencz tizede el lesz égetve és tüze felett újra felszentelve módosított, javított s rendbe hozott egy tizede«-. Az elvi ellentéten kívül elidegenítette Széchenyit a köznemességtől még a vékony műveltség, a kiváltsággal kapcsolatos gőg s a nemesi portáig terjedő világnézet. Kossuth meg az arisztokracziának néz szeméhe és tudtára adja: »Van ugyan némi előnyük a históriai neveknek, s ha ezek az önzésből és szükkeblüségből kibontakozva a nemzet élére állani hajlandók, hogy a jogegyenlőség s alkotmányos haladás zászlaját lobogtassák: mindig kész leend a nemzet is követni vezérszavokat. Azoknak mindazonáltal, kik azt hiszik, az őseiktől örökölt név és birtok elenyészhetlen tőke, melynek élvezetében tétlenül kéjeleghetnek; vagy éppen a közjót magánérdeknek alája rendelve, vak önhittségökben a történelem kerekét megállítani s a józan haladást meggátolni képesek, azoknak büszkén és öntudattal kiáltjuk füleikbe: Veletek és általatok: ha akartok; nélkületek, sőt ellenetek: ha kell!« Széchenyi első sorban az anyagi kifejlődés tényezőit karolja fel, s ezekben iparkodik lerakni azon alapokat, melyeken a politikai szabadság épülete fölemelkedik. Kossuth pedig azt tartja: »Hadd legyünk előbb szabadok és önállók, hogy mi válik javunkra, azt nagyon jól tudjuk; hanem ma formaszerűleg kiiz-