Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1887

— 103 — XI. A t. szülék- és azok helyetteseinek tájékozásul. 1. A nmt'sgu m. k. vallás- és közoktatási minisztérium és illetőleg az 1883-ik évi XXX. t. c. rendeletéből következőket látjuk szükségesnek közölni. A tanév szeptember l jén, a bciratások augusztus hó három utolsó nap­jaiban veszik kezdetüket. A beiratást az összes ifjúságra nézve az igazgató, egyes osztályokra az osztályfőnök végzi. A beiratási díjat (2 frt) csak azon tanulók űzetik, kik a mult évben nem jártak ezen intézetbe; a tandijat (12 frt) minden tanuló tartozik be­iratása alkalmával az igazgatónál előre fizetni. Szegényebb sorsnak két részletben is fizethetik, u. m. beíráskor <> frt és karácsonykor <> frtot. Ki a tandíjat pontosan le nem fizeti, az intézetből kilépettnek tekintetik, s az előadásokat nem látogat­hatja. Beiratási dij alól egy tanuló sem menthető föl; a tandíj alól jeles és jó elő inenetelii s jó magaviseletű szegény tanulók közigazgatási hatóságaiktól hozott szegénységi bizonyítvány alapján az igazgató által menthetők föl. A középiskola egv-egy osztályába csak <>0 tanuló léphet. Minden tanuló, ki első izben lép ezen intézetbe, csak hiteles születési bizonyítvány alapján ve­hető föl. Megkívántatik azonban, hogy a fölveendő tanuló a népiskola 4-ik osztá­lyának tananyagában kellő jártassággal birjon; ezen ismereteit bizonyítvány hiá­nyában a fölvételi vizsgálaton is igazolhatja. A fölvételi vizsgálatért külön díj nem fizetendő. A felsőbb osztályokba való fölvétel iskolai bizonyitvány alapján történik. IIa máshonnan hozott bizonyítványból az következtethető, hogy a tanulónak elő­menetelét azon osztályban, melybe fölvétetni óhajt, nem remélhetni, jogában áll minden tanintézetnek az illető tanulót fölvételi vizsgálat alá vonni s ennek ered­ményéhez képest alsóbb osztályba is sorozni. Minden tanuló a fölvételre személyesen és pedig atyja, anyja vagy ezek megbízottja kíséretében tartozik megjelenni, és fogadott szállása helyét (a szál lásadó nevét, foglalkozását, utca ós házszám) bemondani. Kötelesek a szülék vagy helyetteseik a tanulókat a szükséges könyvekkel, tanszerekkel, ellátni és fölügyelni, hogy a tanulók minden tanórában pontosan részt vegyenek. A szülék vagy helyetteseik kötelességüknek ismerjék a tanulókat a fe­gyelmi szabályok megtartásra figyelmeztetni, serkenteni, valamint a fegyelmi törvények megszegéséről az igazgatót értesíteni, hogv közbenjárása által a to­vábbi fegyelemszegésnck és ebből származható minden bajnak eleje vétessék. Oly tanuló, ki megrögzött hanyag, vagy javithatlan rosz magaviseletű, az igazgató által az intézettől csendesen eltávolittatik, vagy a tanárkar által az inté­zetből kizárható. < )ly tanulónak, ki a tanév végén egy rendes tantárgyból elégtelen osz­tályzatot nyert ős kit a tanárszék képesnek tart arra, hogy a szünidő alatt mu­lasztását pótolhatja, megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év kezdetén javitó vizsgálatot tehessen. A ki két rendes tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot, csak a főigazgató ur engedelmével bocsátható javitó vizsgálatra, ki azt csak rend­kívüli esetben fogja megengedni. A mely tanuló a latinnyelvből vagy mennyiség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom