Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1882

mely munkásságra és szolid életre ösztönöz; ifjú emberek előbb szerényen hagyták magokat tapasztalt férfiak által vezettetni; ma legtöbben bölcsebbek az öregeknél és tekintélyt megvető magoktartása által kiérdemelték magoknak ezen cinevezést: Fiatal óriások ! Városainkban a házasságok mindinkább g-yérülnek ; a vagyontalan hivatalnok fizetését nem tartja elégségesnek a mértéktelen női igények kielégítésére, a vagyonos itjúlegény pedig megszokta a kósza életet. Az öltözködésben a túlterjeszkedés annyira ment, hogy már-már alig lehet úrnőjétől a szobaleányt, az előkelő nejétől bármely kaputos ember feleségét megkülönböztetni. Ily visszás körülmények közt, midőn a családi életbe a fegyelmetlenség fészkelte be magát, de önfegyelmezettség- sincs, hanem liiúlkodás, dologkerülés, mulatságvágy, szaporított igények, túlterjeszkedés: csoda-e, ha fehér hollókint ritka lett azon ház, melyben föltalálható még az atyáink és ősatyáink tűzhelyét oly szépen jellemző megelégedés? Pedig csak csekély részét említettem föl családi és magán életünk bajainak, le sem vontam az azokból származott szomorú következményeket, elhallgattam a kicsapongás szülte förtelmes és satnyitó betegségeket, melyek köztudömásilag ma már nem szórványosan jelentkeznek, hanem tömegben pusztítanak. De fölösleges is volna részletezni. Hiszen elég- Isten tiz parancsolatát kezünkbe venni és körültekintöleg átolvasni, hogy belássuk, mennyire korhadóban vannak társadalmunk alaposzlopai, midőn Istentől a társadalom alapköveiül adott tiz parancsolat közül alig birjuk kiválasztani, melyik mellőztetik napjainkban nagyobb közönnyel, vagy sértetik meg bűnösebb merénylettel! Társadalmi bajainknak ezen futólagos fölcmlitésc után visszatérek bevezető szavaimra. Azt mondottam, hogy 1879 után a szülök és ttgybarátok fölhívtak engem, vegyem fel az elejtett fonálszálat és folytassam az ifjúság- valláserkölcsi nevelése érdekében az értekezéseket. Habár az 1877. és 1879-iki progrannn-czikkben ezen czimek alatt: „A szülő és a gyermek"— „A valódi ker. katli. nevelés" kimeritőleg tárgyaltam a gyermek ápolása és vallás-erkölcsi nevelése érdekében a szülői kötelességeket, de mivel a gyermek nevelésénél a szülőn kívül van még más hatalmas tényező: azért engedtem a fölhívásnak. Társadalmunk egyes tagjaiban megöregszik, és a naponkint származott csemetékből, az ifjú nemzedékből, egészíti ki és tartja fenn magát. Következik, hogy ha az ifjú nemzedék jó, az az jól van gondozva és úgy nevelve, hogy a lelkébe iktatott vallás-erkölcsi elvek biztos alapúi és irányúi szolgálnak neki az egész életen át: akkor társadalmunk erkölcsileg is megifjudik, az ifjú nemzedékben újjászületik, alapjában megerősödik, nemes irányt nyer. Látható tehát, hogy társadalmunk újjászületése és bajainak gyökeres orvoslása a következő tételben közponlosúl: Neveljük az ifjú nemzedéket úgy, hogy oszlopúl szolgáljon elöregedett, roskadozó társadalmunknak. E nagy föladat szerencsés megoldásában két tényezőt látok egyebek fölött kimagasodni, a szülőt és a tanférfiút. E két fő tényező, mint a nevelésben kimagasló pontok, fogják tehát tenni tárgyát jelen értekezésemnek. IIa még is ez