Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880

16 —

olyasmit, a mi épen nem hozható fel javokra, pl. hogy rettenetesen elfogúltak, főleg oly tények előadásában, melyek az egyház és állam viszonyát élesebben tüntetik fel, vagy, hogy a magyar nyelv helyett a holt latint alkalmazzák, s ez által eleve útját vágják annak, hogy munkájok népszerűségre vergődjék. Eredménytelen fáradság volna művökben egységes szerkezetet keresni. Osszehordták a tömérdek anyagot, de nem dolgozták föl, nem alakítottak ki belőle egy rendszeres egészet, nem tudtak életet lehelni a holt anyagba, hanem a sok adatot meghagyták annak, a mi, — adatnak. Bél Mátyás „Adparatusa“ szörnyű olfogúlt- ságában nem a polgárisúlt Magyarország történetét adja, kanem a par excellence protestáns Magyarország históriáját. A kevés kriticzizmust fogva tartja a korlátolt felfogás, a szenvedély, az előítélet, a türelmetlenség. Bessenyei, Szekér, Kulcsár e téren kifejtett munkássága egy lépéssel sem viszi előbbre a magyar történetirást.

Csak a jelen század elején derül e térre új világ a két „nemes testvér,“ Buday Ezsaiás és Ferencz műveiből. Nem tagadhatjuk, mindkettőnek van hibája, de érdemeik is világosak az elfogulatlan szemlélő előtt. Buday Ferencz Lexikona közvetetlen forrástanúlmányon alapszik. Bár nem vet előttünk számot e forrásokkal, de azokat lelkiismeretesen bírálja; s a belőlök merített adatokat óvatos körültekintéssel fűzi egymásba. A hová a kritika vezérfénye nem hathat el, ott az olvasó elé terjeszti a kétség tényezőit, az eltérő, vagy ellentétes adatokat. Előadásában tárgyiasságra törekszik ; uralkodik a szenvedélyeken, s teljes nyugalommal, higgadt megfontolással, piperéden alakban állítja az olvasó elé a múlt lényegesb mozzanatainak képét. Ézsaiás hű követője bátyjának. „Magyarország históriája“ már bontogatja a magyar történetírás burkoló leplét. Álláspontja határozottan a protestantismusra támaszkodik, miért is, mint Toldy (írod. Arczk. 92.) megjegyzi, sokan felekezetinek tekintették e müvet, de „a higgadt méltányosság és beható Ítélet“ mégis értékessé teszi azt (Beöthy, írod. tört. 133.)

Buday Ezsaiás müve az, mely a nevére méltó magyar történetírás első számba vehető termékének nevezhető.

Ezt az egyetlen müvet mondhatjuk tehát a „Századok“ méltó előzőjének. Virág azonban Budaytól nem sokat tanulhatott. A „Magyar Századok“ mind magokban bírják „Magyarország Históriájának“ jó tulajdonait, sőt e felett messze kimagaslauak. Nem állíthatjuk a „Századokat“ hibátlan munkának, de okvetetlen meg kell ismernünk, hogy a pragmatikus történetírás terén derekas haladást jelez s messze maga után hagyja előzőit.

De hát mi az voltaképen, a mi Virág Századait ily jelentékeny álláspontra emeli az előbbi kor hasonló nemű müveivel szemben? Köviden felelhetünk. Az uralkodó szellem emelkedettsége, józan kriticzizmus, az adatok bősége, az előadás nemessége. A mit Virág költeményeiben énekelt, azt hirdeti a „Századokban“ is: hazafiságot, jó erkölcsöket. Ez teszi érthetővé a roppant hatást, melyet e mü korában keltett, másrészt a megmérhetetlen lelkesedést, mellyel a szerző rendkívüli s gyakran ismétlődő akadályok daczára is tárgyán csüng. Itt is a nem- zeties érzület ébresztése a czél és fő törekvés, mely középpontot nyújt az egész tárgyalásnak. Ez a fő szempont, melyből ítélete kiindul. El lévén telve hazájának