Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1878

— 10 — A gyermekneveléssel napjainkban rosszul állunk. A dadogó kis gyermek kétségkívül igen kedves és szép jelenség, ugyan ki ne szeretné azt és ki ne kedveskednék neki? Bizonyára szerették bennünk is a kisdedet egykor atyáink és ezekben a gyermeket öregatyáink, azon különbséggel azonban, hogy ők a kedveskedést nem terjesztették ki a határon túl, hanem, midőn a kis gyermekben kezdtek nyilatkozni az önzés sugalmai és a fattyú hajtások, megtudták találni az átmenetet és kedveskedés helyett metsző ollóval forogtak a gyermek körül. De jól tndták nevelői kötelmeiket anyáink és nagyanyáink is. Azért, a mint a kis gyermek elméje nyiladozni kezdett, siettek vele megismertetni a mennyei Atyát és elmondani nekik, hogy Az szereti a gyermekeket, de csak akkor, hajók, őszinték, igazmondók, és nem hazugok; ha engedelmesek, nem akaratosak; ha Hozzá öszszetett kezekkel imádkoznak; ha szülőiket szeretik, tisztelik sat. így kezdték meg hit-erkölcsi alapon a nevelést anyáink és nagyanyáink, lefoglalván a kis gyermek fejlődő elméjét, szivét és akaratát a hit-erkölcsi életnek mindjárt kezdetben, s míg szavaik benső kenettel bírtak, másrészt a hazudság, engedetlenség és egyéb gyermekvétkek elkövetésénél következetesen alkalmazták a figyelmeztetést, intést, dorgálást és különböző fokozatokon át a büntetést, szükség esetében nem kímélvén a vesszőt sem! Nem így nőttek föl az említett pusztai találkozás alkalmával összesereglett gyermekek, nevezetesen N. N. család gyermekei. Ezen utóbbiak, anyjoktól elhanyagolva és magokra hagyatva, istenfélelem, emberszeretet nélkül szófogadatlanság közt nőttek föl mint vadrózsák, pajzánságaikkal sértegetvén egymást és a cselédeket, majd mindazokat, kikkel közelebb érintkezésbe jöttek. Szülőiktől mást sem hallván, mint: Ezt nem szabad, — Majd adok, — Mindjárt kikapsz; — minthogy a gyakori fenyegetést büntetés soha sem követte: széles kedvvel folytatiák szülőik láttára pajzánságaikat. Hogy is ne, hiszen atyjok kimondotta, hogy inkább magát vereti meg, mintsem gyermekét megüsse! Mire nézve, alig hogy otthonosaknak érezték magokat a gyermekcsoportban e rossz gyermekek, azonnal mutatkozott rajtok a neveletlenség minden éktelensége. A házi asszony jól nevelt gyermekei igyekeztek ugyan csititólag hatni, de szavaik elhangzottak; N. N. család gyermekei magokkal ragadták a többi, különben sem legjobban nevelt gyermeket. Lett azután fölforgatás, törés-zuzás a házban; veszélyes játékok, lábtörő mászkálások és ugrálások a házon kívül; ezt követte a meghasonlás, czivódás, sirás-rívás, gyermekharag és idegenkedés. A szülök megkisérlették ugyan a gyermek-concertbe visszaállítani az összhangzatot, de sikertelenül; megfordítva, a gyermekek egyenetlensége elkedvetlenítőleg hatott vissza a szülőkre, úgy hogy N. N. család kivételével eltávoztak a pusztáról idő előtt mindnyájan. Ekkor N, N. családanya ingerültségében a házi asszony előtt e szavakra fakadt: Az Isten sem igazságos, hogy így osztja ki a szülőknek a gyermekeket. Némelyeknek, példáúl neked, jó gyermekeket adott, másoknak rosszakat, engem a legrosszabbakkal vert meg. Édesem, vágott közbe a házi asszony, ne bántsd az Istent. Isten nem teremtett semmi rosszat, tehát 0 nem ad rossz gyermekeket senkinek. A megszületett gyermekek különböző természettel és tehetségekkel birnak ugyan, de a lelkületet, az erkölcsi alapot mi adjuk meg nekik a nevelésben. Vannak kivételek, midőn ugyan-