Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1857
11 sét, miszerint neki az erkölcsi jóban végnélkül tökélesülnie kell, erre pedig végtelen pálya kívántatik. E kettőből származik az Isten, önmagunk és inások iránti kötelmeink fogalma. — Szükség továbbá a valódi tudósnak érteni, ha váljon az észvallásnak — melyet azonban az emberi nem boldogitására magában véve elégségesnek soha el nem ismerend — követelményei : az Isten, lélek, örökkévalóság stb., mikép alkalmazvák egyes positiv vallásokban, pl. a pantheismusban, mely mindent istenit; a polytheismusban, melynek alsó foka a fetis imádás, azaz: a durva bálványozás, mely természeti tárgyakat imád Isten gyanánt; a monotheismusban, mely egy Istenben a világ teremtőjét és igazgatóját, s pedig nem pusztán physicai hatalmút, de egyszersmind szent valóságát hisz. És végre, midőn — meggyőződésem szerint — teljes megnyugvást ezekben nem lelend, fordítsa figyelmét, vizsgálati irányát a kér. kath. vallásra; és ha ezt, mely magát az Istent teszi élőnkbe példányul, követelve hogy hozzá hasonlókká lenni törekedjünk; mely megnemesiti az emberi természetet, fölvilágosítja az értelmet, megtisztítja salakjától a szivet és érzelmeket, s az akaratot a jónak tisztelete s követésére buzdítja; mely főtörvényül a szeretetet tűzvén ki, az egész emberi nemet egy családnak tekinti, melynek feje az Isten; mely azt tanítja, hogy a physicai és erkölcsi világfolyamat ugyanazon egy fölény bölcs igazgatásától függ. — Ha ezt felfogta, tekintsen szét az anyaszentegyháztól elszakadt felekezeteken is, kutassa a tévedések lényegét, oszlassa a homályt, hogy egykor mondhassa : én is iparkodtam nemem boldogságának tényezője lenni. Ennél édesebb öntudat aligha kisérendi sírjába. Nem elfogultság, sem tévnézet, de hosszasb meghányásból eredeti meggyőződésünk : hogy a vallástudomány az emberi természet legelső kelléke. A keresztény kath. vallásról, mint a legmélyebb és -józanabb ( inert isteni) philo— sophiának zöméről térjünk át az emberi ész alkotta Philosophiára. Nincsen ember, ki a benne és körülötte létező tárgyakról ne gondolkodnék, s pedig gyakran helyesen. De azért mindenkit bölcsésznek csak úgy nem mondhatunk, mint egy pásztort csillagász- vagy mathematicusnak, mert tudja, hogy a napot éj követi, s juhait is meg tudja számlálni. A rendszer teszi a tudományt. És ez annál nagyobb fontosságú a bölcsészeiben, minél válságosb befolyása minden tudomány rendszerének megalapítására. Nézetem szerint azonban még nem bölcsész az, ki az észnek működési törvényeit valamely kézi könyv szerint betanulta. Ide több követeltetik. A bölcselkedés a lélek öntevékeny gondolkodásában áll, mi által a nézetek végtelenül elágazhatnak ugyan, de a tárgyat illetőleg — u. m. Isten, világ, ember és ezek egymáshozi viszonyának emberileg lehetséges legfensőbb ismeretében — egyesülnek. Az öntevékeny működésnek azonban a biztos haladás és veszélyes tévedések elkerülése érdekében e tan fejlődésének történetére is lelkiismeretesen kell figyelni. Azért ki a philosophia csak középszerű ismeretének birtokába is akar jutni, fel kell mennie legalább Thalesig K. sz. e. a hetedik századig, s kutatni, mikép bölcselkedének koronként; hol és kik tévesztették el a helyes kiindulási irányt. Igazat mond Hegel „az időszerinti utolsó philosophia, eredménye minden előbbi philosophiának, és azért mindegyik elveit magában kell foglalnia. Ez okból ha valódi, legfejlettebb, leggazdagabb és legösszilcttebb tudomány. Az is lehetséges, hogy a mit egyik átalános t t • " r értékű philosophianak mond, a másik mint külön gondolkodásmódot visszaveti. Es a philosophia- ban ilyen visszavetés mindig menthető, minthogy minden philosophia csak egy bizonyos neme a philosophiának, és nem maga a philosophia.“ A fensőbb tudományosságra törekvő tehát nem fogja fölöslegesnek tartani, hogy a koronként fölmerülő és tekintélyre vergődött bölcsészek munkáiba is betekintsen, azoknak elveit a józan ész mérve szerint öntevékenyen és szabadon meghányja; és a fejlődési egymásutánt el nem tévesztve a mozgalom- és irányból már könnyebben értelmez2*
