Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei
270 TELLER FRIGYES hártyafóliót tartalmaz (26-5 x 21-5 cm), melyek ugyanazon kódexnek töredékei. Az erősen megsárgult fóliók hosszas használatról tanúskodnak, melyeket egy kéz írt és egy kéz neumált. A bőrhártya sárga alapjából élesen rajzolódnak ki a fekete tintával rótt betűk, melyek a X. század karoling minusculáinak nemes vonalait tükrözik. A szöveg fölé írt accentus-neumák a X. század szentgalleni neumáinak konzervatív jellegét mutatják, melyek diasztematikus törekvés nélkül világosan és könnyen olvashatóan jelzik a melódia vonalát. Töredékünk liturgikus jellegére nézve Antiphonarium missae, amit Cantatoriumnak is neveztek, mert az előénekes kezében arra a célra szolgált, hogy belőle a mise változó részeiknek melódiáit intonálja. Az első táblakötés beragasztott fonójának képét lásd az I. sz. alatt. Nagybecsű töredékünk a győri Nagyobb Papnevelő Intézet könyvtárának 289/1326a. jelzetű egy fóliós hártyatöredéke (18 x 25 cm), melyet könyvtáblakötésből áztattak ki. Ez az oka annak, hogy a fólió recto lapja alig olvashatóvá bámult. A még épségben megmaradt hártyakézirat szövegírásának vizsgálata keletkezésének idejét a X—XI. századra helyezi, mely egyúttal a karoling írás virágkora. A gömbölyűén formált betűk egymástól függetlenül, külön térben élnek az előbbi kéziratunkhoz hasonlóan. Az «a» betű sohasem fordul elő nyitottan és szárának ductusa függőlegessé válik. Már az «S» formával is találkozunk a szó elején és végén. Gyakoribbakká válnak a rövidítési jelek és las- sankint elkezdődik a diakritikus jelek használata a kettős «i» felett, hogy könnyen megkülönböztethető legyen az «u» betűtől. A ligaturák elhatárolódnak az et, ct és st eseteire, a «g» betű pedig általában mindig zárt. A kézírás nemzeti sajátosságai ebben az időben még nem fejlődtek ki annyira, hogy a kézirat keletkezésének helyét kizárólagos pontossággal eldönthetnénk. Hártyatöredékünk ritka szép emléke a X—XI. század karoling minuskuláinak, melyek laponkint 29 sorban erőteljesen válnak ki a csontsárga alapból és amelyeket piros színű kezdőbetűk élénkítenek. A töredéket egy kéz írta és egy kéz neumálta úgy, hogy a neumált szöveg betűi lényegesen kisebbek a többinél. A sok helyen már elhalványodott vagy teljesen elmosódott neumák diasztematikus törekvés nélkül jelzik a melódiát. Alakjuk és ductusuk a X—XI. századi szentgalleni neumák jellegével azonos, mielőtt még a később bekövetkezett gót modorosság formájukat elnehezítette volna. Jellegükre nézve accentus neumák, melyeknek epizémás végződéseit a másoló modorossága magyarázza anélkül, hogy ritmikus következményei lennének. A kézirat liturgikus jellegére nézve Breviárium-töredék, melyben az officiumnak antifónáit neumálták csak, a responzóriumoknak pedig az incipitjét.1 1 Lásd a II. sz. képet.
