Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
A NEMZETKÖZI IGAZSÁGOSSÁG 83 A népek közös javának szabadon vállalt szolgálata hozhatja csak létre a népek harmonikus rendjét. Sajátosan erkölcsi feladat megoldásáról van szó, amelyben az igazságosság erénye követeli érvényesülését. Azonban egyik erényt sem tekinthetjük önmagában annyira befejezettnek és tökéletesnek, hogy egyedül elég lenne az ember tökéletesítésére. A többitől elszakítva az igazságosság sem állíthatja be egyedül az embert a közjó szolgálatába. A kereszténység régi tanításához és pedagógiájához kell visszatérnünk, amely azt tanítja, hogy az igazságosság mellett a nemzetközi életben is érvényesülni kell a szeretetnek. Akármilyen idegenül is hangzik ez ma, mégis magának a nemzetközi jognak tökéletlen jellege, hogy t. i. nem lehet pontosan meghatározni biztosítékait és érvényesíteni szankcióit, mindenkit arra kényszerít, hogy a nemzetközi igazságosság érvényesítésében lelki biztosítékokra és szankciókra is hivatkozzék. A macchiavellista politika szelleméből az következnék, hogy a rosszat lehetne legyőzni magával a rosszal. Azonban itt is a kereszténység régi tanítása érvényes, hogy a rosszat egyedül a jóval lehet legyőzni. A jog mellé kell egy másik erő is, különösen mivel ma a jog első követelménye : «neminem laedere» a nemzetközi morálban átváltozott az «omnes laedere» gyűlöletes jelszavává. S mivel a jog csak a külső cselekedeteket szabályozhatja, nem elég egy tartós rend megalkotásához. A gyűlölet ereje mindig lesz olyan erős, hogy széttörje a nehezen megalkotott jogi kereteket. S azt láthatjuk beteljesedni, hogy a gyűlöletre épített rend önmagának a gyilkosa, s mivel elfogadja az irracionális romboló erők hatalmát, azt szenvedi, amit el akart kerülni. így lesz a voluntarizmus fatalizmussá, és az istenített akarat és erő nem tudta megakadályozni azt, amit mindenki el akart kerülni. A természet sebeinek gyógyítására, amelyek ebben a vonatkozásban oly fájdalmasan kiütköznek, nincs és nem is lehet jobb módszer, mint a szeretet. A pápák ezért hirdették állandóan, hogy az igazságosság önmagában nem lehet a béke alapja, hanem szükség van a lelkek megbékélésére, az egyesítő szeretetre.1 Nagyon tévedne azonban az, aki ezt a szeretetet a tehetetlen megadással azonosítaná, amely válságba juttatta a keresztény népeket, és ennek következtében új erkölcsöt kívánna.2 A keresztény szeretet sohasem volt tolsztojiz- mus, hanem valóban az igazi értékek megvalósítására irányuló, szociális lelkiismeretet és felelősséget ébren tartó erő. keit ; es sei denn, man hantiere mit dem gerade erst zu Beweisenden als einem Feststehenden und mache in platt-utilitaristischer Weise die — anscheinende und einseitige — Nützlichkeit zum Maßstabe der Richtigkeit.» Berber : i. m. 155. o. 1 Különösen az első világháborút követő időben XV. Benedek «Pacem» és XI. Pius «Ubi arcano Dei» enciklikáiban találhatunk erre vonatkozó felhívásokat : «Germanam Christi pacem non posse ab justitiae norma deflectere... verum nequit eadem tantummodo dura et quasi ferrea constare justitia, sed temperari utique debet haud minore caritate, quae quidem virtus nata apta est ad homines cum hominibus placandos». Ubi arcano Dei, A. A. S. 1922.1.14. pag. 685. 2 H. Zbinden : Die Moralkrise des Abendlandes, Bern, 1941. 33. skv. o. 6*
