Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)

Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében

50 PAPP IMRE örökségén rágódó szubjektivista ismeretelméletekkel, és eredeti, új meg­látásokkal mutatott rá az ismeret objektív értékére. Ezerkilencszáz- huszonhatban jelent meg nem csak terjedelemben hatalmas, hanem tartalomban is rendkívül gazdag műve : Etikája. Bátran elmondhatjuk, hogy ez a mű határkövet jelent a modern erkölcsfilozófia történetében. Hartmann Etikája «az etikai gondolkodás ősi probléma-kincsének oly friss spekulatív erővel való újszerű föltárását tartalmazza, amely az etikai főkérdések nagy szövevényének valóban a velejéig hatol».1 Hartmannál is fölvetődik az erkölcs és vallás viszonyának problé­mája. Habár a hatalmas mű tárgyalásában minduntalan megjelennek erre vonatkozó gondolatai, mégis megdöbbentő disszonanciaként hat a műnek zárófejezete, ahol nyíltan fölveti a problémát és határozottan szélsőséges radikális feleletet ad. És ez a felelet : erkölcs és vallás ellen­téte, antinómiája. Vagy erkölcs, vagy vallás. Lényegszerinti ellentét erkölcs és vallás közt. Erkölcsi posztulatórikus istentagadás. Habár nem állítja, hogy nincs Isten, mégis érezzük, hogy az ateizmusnak élesebb, szélsőségesebb formája már lehetetlen. A pozitív erkölcs nevében posz- tulálja Isten nem-létezését. Minden komoly ateizmus keres erkölcsi, etikai alapot. De ez az erkölcsi megokolás nem olyan értelmű, hogy az erkölcsiség mint olyan követeli a vallástalanságot. Az erkölcsiség itt nem önmagában zárja ki a vallást. Az erkölcsi követelmény bizonyos meglátott és igazságnak tartott tartalmak követelményeként jelent­kezik. Hartmannál az erkölcs a maga nevében tiltakozik a vallás ellen. Az erkölcs miatt nem szabad Istennek léteznie, mert a vallási valóság minden formájában tagadása az erkölcsi valóságnak. Erkölcs és vallás viszonyára vonatkozó gondolatait Hartmann szervesen beleépíti Etikájába. A mű végén pedig külön fejezetbe fog­lalja össze ezeket a gondolatokat. Ebben az utolsó fejezetben Hartmann öt antinómiát sorol föl, amelyek — szerinte — áthidalhatatlan ellentétben mutatják az erkölcs és a vallás viszonyát. Az öt antinómia. Az első antinómia,z A Hartmann által felvázolt öt antinómia közül az első a gyakorlati életbeállítottságra vonatkozik. Az evilági és túlvilági tendencia ellentétét fejezi ki. Minden igazi vallás az evilágin túlfekvő «más»-«jobb»-világra törekszik. Ennek a törekvésnek legéle­sebb és legkövetkezetesebb kifejezése az a tétel, hogy az evilági létnek nincs önértéke, mivel nem más, mint előkészület a túlvilágra. A tulajdon- képeni önértékek a túlvilágon vannak. Az igazi élet nem ez, amelyben 3 3 Horváth Barna : A materiális értéketika új iránya. Különlenyomat az «Atheneum» 1927. évi 3—4. füzetéből. Budapest, 1927. 102. 1. 1 N. Hartmann : Ethik. Berlin und Leipzig, 19352. 737—38. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom